Közélet

Cserhalmi György is üzent Vidnyánszky Attilának

MTI / Szigetváry Zsolt
MTI / Szigetváry Zsolt

Cserhalmi György, a Nemzet Színésze is hozzászólt ahhoz, hogy Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezetője nem hívta fel Kulka Jánost, miután a Nemzet Színészei eldöntötték, hogy a március végén elhunyt Tordy Géza helyére Kulkát választják meg 12. tagnak. Ez azért lett hír, mert a szokásjog alapján az újonnan megválasztott Nemzet Színészének mindig a Nemzeti Színház hivatalban levő főigazgatója árulja el a szavazás eredményét, és ezt a gyakorlatot eddig Vidnyánszky is követte.

Azt Molnár Piroska árulta el, hogy azért ő értesítette Kulkát a döntésről, mert „az igazgató úrnak családi elfoglaltsága volt. Nem emlékszem, hogy lett volna olyan, hogy nem az igazgató hívja föl az új Nemzet Színészét, de még Vidnyánszky esetében sem volt ilyen.”

A történtekre reagálva most Cserhalmi György is üzent Vidnyánszkynak a Színház Online felületén:

Mennyi indulatot vált ki a hatalmasokból, ha valaki ott van, ahova egyébként is való: a Nemzet Színészei között. Aki pedig irigyli tőlünk azt a pici szabadságot is, hogy tizenegyen dönthetünk a tizenkettedikről, annak az órája rossz irányba ketyeg. Már ameddig ketyeg. Tyutyu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik