A magyar egyházi műemlékek közt előkelő helyet elfoglaló kalocsai Nagyboldogasszony-székesegyház helyén a rendelkezésre álló adatok szerint már Szent István is állíttatott templomot, így a mai épület alapjai közel ezeréves múltra tekintenek vissza. A ma itt álló struktúra a sorban már a negyedik templom, ami 1735-1774 közt, közel negyvenéves munkával készült el.
Ezt a sort most bővítésekkel folytatná az egyház, annak építése azonban nemrég meglepő kanyart vett – egy, a Facebook-on az elmúlt napokban körbejáró képsor szerint
A poszt szerzője hozzáteszi: a közeljövőben jól láthatóan
így tűzvédelmi szempontból is szükségesek lehetnek.
A témában a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye mellett a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kalocsai Járási Hivatalának Építésügyi Osztályát is megkerestük, válaszaikat pedig a jövőben új cikkben tesszük majd közzé.