Belföld

Jakab Péter pártja nem indulhat az EP-választáson

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Nem indulhat a júniusi 9-ei európai parlamenti választáson a Nép Pártján.

Jakab Péter, a párt elnöke szombaton azt közölte a Facebook-oldalán, hogy a Nemzeti Választási Iroda befejezte az ajánlásaik ellenőrzését. Ahhoz, hogy elindulhassanak az EP-választáson, a pártoknak 20 ezer érvényes aláírást kellett összegyűjtenünk két hét alatt.

20 300 ajánlást gyűjtöttünk, ebből az NVI érvénytelenített 400-at. Maradt 19.900. Ez azt jelenti, hogy a Nép Pártján nem vehet részt az EP-választáson június 9-én

– jelentette be a Jobbik korábbi elnöke.

Az EP-választásra 13 párt jelentkezett be, és már a szavazólapon való szereplésük sorrendjét is kisorsolták, a pénteken leadott ajánlások ellenőrzése azonban még folyik.

Frissítünk!

Az NVI levezetése alapján a Nép Pártján 2536 ajánlóívet adott le ajánlásokkal. Ezeken ívenként nyolc, összesen 20 288 sor van, így az érvényes ajánlások száma – teljes kitöltöttség és hibátlan ajánlások esetén – legfeljebb 20 288 lehet. Az ajánlásellenőrzés során az ellenőrzött 274 ajánlóíven 1670 érvényes ajánlást találtak, azaz 522 sor nem tartalmazott érvényes ajánlást. Mivel a fennmaradó 2262 ajánlóíven csak 18096 sor van, így még abban az esetben is, ha azok mindegyike érvényes ajánlást tartalmazna, 19766 érvényes ajánlása lehetett volna a Nép Pártján jelölő szervezetnek. Mivel ez a szám nem éri el a listaállításhoz szükséges 20 ezres ajánlásszámot, az NVI mellőzte az ajánlások további ellenőrzését – árnyalta a választási iroda a Jakab Péter által közölt számokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik