Törhetik a fejüket az unió statisztikusai, hiszen nyilván nincs elszámolási gyakorlat arra, amikor valamely ország a több mint egy évtizede létező magánnyugdíjpénztári rendszerét néhány hónap alatt fel kívánja számolni. Márpedig valószínű, hogy a jelenlegi kormányzati szándékot valós tartalma alapján a statisztika sem a pénztártagok önkéntes visszalépésének, hanem államosításnak fogja tekinteni. Emiatt viszont Magyarország esetére új elszámolási gyakorlatot kell teremteni, hiszen az unió történetében ehhez hasonlatos ügy még nem esett meg.
A sajtóban keringő hírekből úgy tűnik, az Eurostat szakértői azon morfondíroznak, hogy engedjenek-e egyáltalán a várható visszaléptetésekből bármilyen bevételt is elszámolni jövőre, már pedig ha nem fognak, akkor nem teljesül a jövő évi költségvetési hiánycél.
Érdemes lehet megfontolni még egy értelmezési lehetőséget. Hiszen a számviteli gyakorlatban is létezik az a megoldás, amikor valamilyen ügylet teljes egészében meghiúsul, azaz az eredeti szándék szerint egyáltalán nem is jön létre, akkor a kimutatásokban is az eredeti állapotot kell helyreállítani, az addig tévesen elszámolt vagy el nem számolt tételeket pedig visszamenőlegesen kell korrigálni, úgymond sztornózni.
Ha a kormányzati szándék megvalósul, lényegében a nyugdíjpénztárainkkal is ez történik, hiszen sosem érnek el abba az állapotba, amikor szolgáltatni kezdhetnének és járadékkifizetéseket teljesítenének, hanem még az előkészítő, megtakarítási időszakban lezárul a működésük, létrehozataluk eredeti és valós célja teljes egészében meghiúsul. Kiderülhet tehát, hogy az elmúlt tizenkét évben formálisan nyugdíjcélú megtakarításra félretett pénz végül egész más célokat fog szolgálni, így viszont értelemszerűen az tükrözhetné leginkább a valósághű állapotot, ha teljes időszak pénzügyi elszámolása is oly módon változna, ahogy az eddig félretett pénz tényleges felhasználása indokolná. Hiszen a világossá vált kormányzati szándék szerint a lakosság az elmúlt jó egy évtizedben mégsem saját nyugdíjára takarékoskodott, hanem az államháztartás számára tett félre pénzt, hogy az néhány év alatt elkölthesse – emelte ki Oszkó Péter.
Egy elszámolásból, ami pontosan lekövetné, hogy az állam által most felhasználni kívánt vagyontömeget az adózók ténylegesen mikor is fizették be, világosan kiderülhetne az is, hogy miközben az államháztartás, illetve az egész ország az elmúlt évtizedben bizonyos területeken igen jelentősen eladósodott, valójában eközben megint csak állami közrehatásra szorgosan takarékoskodott is. S a javasolt elszámolásnak köszönhetően a ténylegesen a korábbi években megvalósított szorgos takarékosság eredményei is ezeknek az éveknek az államháztartási egyenlegét javítanák, pontosan tükrözve azt is, hogy a felhalmozás mikor történt, a lakosság annak mikor viselte a terheit, illetve azt is, hogy ez a felhalmozás végső soron kizárólag az államháztartást gazdagította – hangsúlyozta Oszkó Péter írásában.
Ez viszont azzal a sajátos következménnyel is járna, hogy kiderülne, az ország és az államháztartás valójában mikor volt ténylegesen takarékos, s mikor szórta, illetve szórja a pénzt. Mert ebben az elszámolási rendben nem csak az válna láthatóvá, hogy jövőre a költségvetés a tényleges bevételeinek és kiadásainak egyenlegével a korábbi nyugdíjmegtakarítások nélkül nem tudja tartani a 3 százalék alatti hiánycélt, hanem az is, hogy az azt megelőző legalább három éven keresztül, azaz a pénzügyi válság legmélyebb időszakában viszont az akkor felhalmozott nyugdíjmegtakarításokat is magában folgaló államháztartás hiánya mindvégig 3 százalék alatt volt – zárta sorait a volt pénzügyminiszter.
