Forma-1

„Éreztem, ahogy a lelke elhagyja testét” – 30 éve halt meg a Forma-1 legendája, Ayrton Senna

JEAN-LOUP GAUTREAU / AFP
Ayrton Senna (1960-1994)
JEAN-LOUP GAUTREAU / AFP
Ayrton Senna (1960-1994)
Harminc éve, 1994. május 1-jén szenvedett halálos balesetet az imolai futamon a brazil Ayrton Senna, minden idők egyik legkiválóbb Forma-1-es pilótája.

Ayrton Senna da Silva 1960. március 21-én egy jómódú Sao Paulo-i családba született. Édesapja bátorítására négyéves korában ült először gokartba, 13 évesen megnyerte első versenyét, 1977-ben a dél-amerikai gokartbajnokságon győzött, 1979-ben és 1980-ban világbajnoki ezüstérmes lett.

1981-ben megnősült, Európába költözött és bekapcsolódott a brit Formula Ford 1600-as versenysorozatba. A következő évben megnyerte a brit és az európai Formula Ford 2000 bajnokságot, 1983-ban a brit Formula-3-as bajnokságot.

A Forma-1-ben 1984. március 25-én egy kiscsapat, a Toleman versenyzőjeként mutatkozott be. Már második versenyén pontot szerzett, első idényében háromszor állhatott fel a dobogóra, írta az MTVA Sajtóarchívuma.

Leemage via AFP A nagy vetélytárssal, a mclarenes Alain Prosttal

A következő évtől a Lotusnál versenyzett és három év alatt hat futamgyőzelmet szerzett, az elsőt 1985. április 21-én, a portugáliai Estorilban. 1988-ban szerződött a McLarenhez, ahol a kétszeres világbajnok Alain Prost csapattársa lett. Kettejük legendássá vált versengése végül odáig fajult, hogy a Professzorként emlegetett franciával a hivatalosan megkövetelt alkalmakat leszámítva nem is beszéltek egymással.

Kétszer is a Japán Nagydíj döntött

Az 1988-as világbajnokságot a 16 futamból nyolcon első Senna nyerte, de a következő évben a francia mögött csak második lett. Az utolsó előtti, Japán Nagydíjon Sennának csak a győzelem lett volna elég, de összeütköztek csapattársával, és mivel kocsiját pályamunkások tolták vissza, hiába lett első, diszkvalifikálták.

1990-ben megint ő lett a világbajnok, a cím sorsáról ismét egy szuzukai baleset döntött. A brazil és az akkor már Ferrarival versenyző Prost az első kanyarban ütközött és mindketten kiestek, ezzel Senna előnye az összetettben behozhatatlanná vált.

Senna később elismerte, hogy szándékosan idézte elő a karambolt, mert méltánytalannak érezte, hogy hiába volt övé a pole pozíció, Prost indulhatott a pálya tiszta oldalán.

A brazil 1991-ben lett harmadszor is világbajnok, a 16 versenyből hetet nyert meg. 1992-ben egy gyengébb McLarennel negyedikként zárt, 1993-ban pedig a kipörgésgátlóval felszerelt új autóval esélyesnek számított, de végül másodikként végzett Prost mögött.

Az 1994-es évadra a Williams csapathoz igazolt át, de idénye rosszul kezdődött. Az első két nagydíjon az élről rajtolva esett ki, ezután következett a San Marinó-i Nagydíj.

Tragédia Imolában

A versenyhétvége baljós előjelekkel indult: az első szabadedzésen a brazil Rubens Barrichello teljes gázzal a falnak vágódott, de túlélte a balesetet, másnap az újonc osztrák Roland Ratzenberger vesztette el uralmát 300 kilométer/órás sebességgel száguldó járműve fölött, s a kórházban meghalt.

A mezőny 1994. május 1-jén rajtolt el. A hetedik körben a 310 kilométeres sebességgel az élen száguldó Senna a Tamburello-kanyarban a pályáról lecsúszva egyenesen haladt tovább és a gumikorláttal nem védett betonfalba csapódott.

A szétroncsolódott autóban ülő versenyző nem mutatott életjelet, tévénézők százmilliói szemlélhették döbbenten, amint a mentők sikertelenül próbálják újraéleszteni.

Az ütés puszta sebessége és ereje nem lett volna végzetes, mert ahogy a boncolást végző orvos később megállapította, a fejen kívül gyakorlatilag egyetlen testrésze sem sérült meg. Azonban a jobb első kereket az alvázzal összekötő egyik rúd eltört, áthatolt Senna sárga sisakján és halálos fejsérülést okozott..

„Amint megérkeztem a baleset helyszínére, láttam, hogy a helyzet rendkívül kritikus” – mondta Sid Watkins, az F1-es futamok hivatalos orvosa, Senna jó barátja is.

Felemeltem a szemhéját, és a pupilláiból láttam, hogy masszív fejsérülésről van szó. Kivettük a pilótafülkéből és lefektettük a földre, és miközben ezt tettük, Ayrton felsóhajtott. Bár nem vagyok vallásos ember, abban a pillanatban éreztem, hogy a lelke elhagyta a testét.

A versenyzőt helikopterrel vitték a kórházba, ahol 18 óra 40 perckor halottnak nyilvánították, a halál időpontjának az ütközés pillanatát, 14 óra 17 percet adták meg. Brazíliai temetésén másfél millió ember vett részt és háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el.

NELSON ALMEIDA / AFP Sírja immáron harminc éve zarándokhely

Szigorodó biztonság

A baleset miatt per indult a Williams csapat vezetői és a pálya üzemeltetői ellen, de 1997-ben mindannyiukat felmentették. A kocsit tervező Patrick Head felelősségét 2007-ben kimondta egy olasz bíróság, de büntetést nem szabtak ki rá, mert az ügy addigra elévült.

A tragédia után a Forma-1-ben szigorították a biztonsági előírásokat, Senna pilótaként maga is ezért harcolt. A pályákat átépítették, a versenyautókat áttervezték, bevezették a nyakat és fejet védő HANS-rendszert, ennek köszönhetően halálos versenybaleset azóta csak a 2014-es Japán Nagydíjon történt, a francia Jules Bianchi 2015-ben halt bele szuzukai balesetében elszenvedett sérüléseibe.

Senna az időmérő edzéseken 161 futamból 65-ször volt a leggyorsabb, további 22 alkalommal indult az első sorból, a versenyeken 13 645 km-en, 982 körön át vezetett. Edzéselsőségeinek rekordját csak a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher tudta megdönteni tizenkét évvel később.

Senna hat győzelmet aratott Monte-Carlóban, s a mai napig rekordnak számít az 1989 és 1993 között aratott egymás utáni öt futamgyőzelme ezen a pályán.

Kapcsolódó
25 év is kevés volt, hogy feldolgozzuk Ayrton Senna halálát
Minden idők talán legnagyobb Forma-1-es veresenyzőjének halála örökre megváltoztatta a Forma-1-et.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik