Belföld

Mindenkit mozgósítanának katasztrófa esetén

A természeti katasztrófák jelentette kockázatok mérséklése érdekében a lakóingatlanokra kötelező vagyonbiztosítást írnának elő, a fiatalokat polgári védelmi szolgálatra "soroznák be", akik pedig a veszélyeztetett területeken bűncselekményt követnek el, gyorsított eljárásban ítélnék el - írja a Népszabadság.

A katasztrófavédelmi rendszer fejlesztését célzó koncepció szerint bevezetnék a köteles polgári védelmi szolgálatot, ami azt jelenti, hogy a veszélyeztetett települések 22 és 27 év közötti lakosait egyszerűen “besoroznák”, de ha szükséges, a soron következő korosztályokat is bevonnák.

A közreműködésre az állampolgárokat a dokumentum szerint “az anyagi motiváción túl morális eszközökkel célszerű ösztönözni, így korszerű, gazdaságos, magyaros egyenruha és rendfokozat viselésével, fogadalommal, illetve eskütétellel, kitüntetés adományozásával” – ismerteti a lap.

A veszélyes üzemek körét is bővítenék, és ha a környezetre fokozott kockázatot jelentő anyagot használnak fel, akár egy hűtőház vagy húsüzem is e körbe kerülhetne.

A koncepcióról az egyeztetéseket december 15-ig kell lefolytatni, a törvénytervezetet pedig jövő márciusra elkészíteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik