Szórakozás

Már most alázzák a TV2 sztárját – mi lesz az élő adásban?

Idén sem lesz könnyű dolga a Megasztár zsűrijének. Az ítészek már most azt latolgatják, miként megy majd a közös munka. Úgy vélik, egy-egy versenyző megítélésekor bőven lesz konfliktus.

Bár a Megasztár nagy attrakciói minden évben a döntős fiatalok, a bulvársajtó legalább annyit foglalkozik a műsorvezetők fellépésével, kinézetével, dialógusaival és a zsűriasztalnál zajló vitákkal is. A február 10-én startoló szuperprodukció ítészeinek kiléte már nem titkok, az pedig már előre borítékolható, ahogy eddig is, most is bőven lesz nézeteltérés, vagy ízléskülönbség a tagok között. Ez persze természetes.

A legutóbbi Megasztár adásokban legtöbbször talán Mester  Tamás és Friderikusz Sándor zördült össze. Nos, a legendás tévést most nem láthatjuk a műsorban, helyette jóbarátja, Bochkor Gábor képviseli majd a cinikus humort az ítészek asztalánál. Bochi úgy véli, minden bizonnyal lesznek vitái a másik három zsűritaggal, hiszen Bereczki Zoltán, Falusi Mariann és Mester Tamás is zenészfüllel értékelik majd a produkciókat, őt pedig majd inkább az összprodukció érdekli. Gábor mindemellett leszögezte, nem készül előre a konfliktusokra, de ha úgy látja, bármelyik “kollégájával” felveszi a kesztyűt.


Fotó: TV2

“Bochkor Gabitól hallottam, hogy ő annak idején a Fridinek írt sms-eket a produkciókról. Így lehet, hogy nem is a Fridivel nem értettem egyet, hanem a Gáborral” – kommentálta a rádiós zsűriben való részvételét Mester Tamás, aki idén is a potenciális világsztárt keresi a tehetségek között.

Falusi Mariann a zsűritagok között előrelátható vitáról a Mokkában fejtette ki a véleményét. Az énekesnő arra készül, hogy ő lesz az, aki elsimítja a nézeteltéréseket férfitársai között.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik