Szórakozás

Betegesen zavarják a mellei a valóságshow szereplőt

Két gyermeket szült, a mellei teljesen rámentek! Mása azt mondja, ennek köszönhetően ritkán tud igazán önmaga lenni - azonnal kés alá feküdne.

Az ÖsszeEsküvők egykori menyasszonyjelöltje, Mása nem teljesen érzi jól magát a bőrében. “Ha önmagammal szemben nem vagyok egyensúlyban, ha nem vagyok elégedett magammal, akkor másokkal szemben sem tudom majd elengedni magam soha. Ha nekem kellemetlen ez, akkor mindenkivel szemben az lesz. A strandon szégyenkezve, takargatva közlekedek, és napokig keresgélem azt a szivacsos fürdőruhát, amely olyanná formálja, mintha lenne” – világított rá a lényegre Mása, aki azt mondja, két gyermeke szülése és szoptatása után a mellei szinte teljesen eltűntek.


Mását zavarják kis mellei

“Kisebbek, mint amilyenek eredetileg voltak. Amióta megszülettek a gyermekeim, és abba maradt a szoptatás, folyamatosan foglalkoztat, mit tehetnék. A plasztikai beavatkozást sosem engedhettem meg magamnak kétgyermekes, saját háztartást fenntartó anyaként. Volt, hogy csodakapszulák szedését terveztem, de kiderült, azok is több százezerbe kerülnek, és le is beszéltek róla. Most újra keresem a lehetőségeket, hogy mihamarabb változtathassak ezen” – magyarázta a Hír24-nek.

Az édesanya otthonában fogadott minket, és azt is elmondta, Marcival valóban egyre szorosabb a kapcsolatuk. Közös üzleti tervük is van a jövőre nézve, és az sem kizárt, hogy rövidesen összebútoroznak. Zolika és Nati hamar megszerette az ÖsszeEsküvők fodrászát, de feltehetően csak úgy, mint a Rezidenciában, Másáék otthonában is “szükség lehet” még két új kerek cicire, hogy mindenki önmagát tudja adni a hétköznapokban is.


Mása, a büszke anya

Ajánlott videó

Olvasói sztorik