Balsai szavai szerint az államfő minden párt véleményét meghallgatja a legfőbb ügyész jelölésével kapcsolatban, ugyanis Schmitt Pál szeretné megismerni a frakciók véleményét a kérdésről. Ő úgy vélte: az államfő dolga, hogy kit jelöl.
Az alkotmányügyi bizottság elnöke emlékeztetett arra, hogy mostantól csak ügyészt lehet jelölni, akit kétharmados többséggel kell majd megválasztania az Országgyűlésnek. A köztársasági elnöknek a házelnök felé kell majd megtennie javaslatát a legfőbb ügyész személyére. Balsai István kitért arra is, hogy ha kézhez kapja, majd értékeli az államfő javaslatait a készülő új alkotmányhoz.
Lázár János pedig közölte: azt javasolja Schmitt Pál köztársasági elnöknek, hogy minél hamarabb, legkésőbb november végén nevezze meg jelöltjét a legfőbb ügyész személyére. A Fidesz frakcióvezetője hozzátette, reméli, december 6-án dönthet arról, hogy ki legyen, miután Kovács Tamás mandátuma 70. életévének betöltésével, 2010. december 13-án lejár. A
Ezután mégis kiderült: a Fidesz-KDNP frakciószövetség közös legfőbbügyész-jelöltet állít és több név is szóba került. Erről Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője számolt be. Ő úgy látja, az államfő a végső döntését még nem hozta meg.