Szórakozás

Mocsokban turkált a TV2 műsorvezetője – Kiakadt

Mint már megírtuk, Gombos Edina és Szabó Csilla a TV2 Nagytakarítás című műsorának házigazdái rettentően koszos lakásokban jártak az utóbbi időben. Ám munkájuk nem volt eredménytelen.

műsorvezetők mindketten nagyon féltek attól, hogy ha visszamennek azokba az otthonokba, amelyeket a felvételek során rendbe tettek, ugyanolyan kupi várja őket, mint azelőtt. A tévések eddig két lakásba látogattak el, ám legnagyobb megdöbbenésükre rend és tisztaság fogadta őket.


Az első helyszín egy  kitakarított bemutatóterem volt, amelynek tulajdonosa elmesélte, belátta, egészen más így fogadni az ügyfeleket, ezért elhatározta, nem hagyja ismét elfajulni a dolgokat, és nem ad többet teret a kosznak, mocsoknak. Csilla elmondta, ez esetben bízott abban a leginkább, hogy a tulajdonos megőrzi a rendet. “Megérte dolgoznunk, ez jó érzés” – jelentette ki Joshi felesége.


Edináék ezt követően egy hölgy otthonába is benéztek, ahol szintén rend fogadta őket. A műsorvezetők elmondták, Rita reggeltől estig dolgozik, ezért nem tudta rendben tartani a lakását, de most úgy döntött, nem adja meg magát a kosznak.  “Korábban nem örömmel jöttem haza, de ez megváltozott” – jelentette ki Rita, aki kamerák előtt sem szégyelte egykori életvitelét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik