Nemrég írtunk egy sziámi ikerpárról, akik közül az egyik nő boldog házasságot kötött egy veterán férfivel, miközben testvére nem érez különösebb vonzalmat sógora után. Most a Mirror osztotta meg egy testvérpár történetét, akik hasonló módon élik szerelmi életüket – igaz, náluk még házasságról nem beszélhetünk.
Carmen és Lupita Andrade egy kérdezz-felelek játék részeként válaszoltak követőiknek, logikusnak tűnő, de egy testben egyedüli személyiségként élő emberként mégsem olyan egyértelmű kérdésekre. A sziámi ikrek a derekuknál nőttek össze, azonban felsőtestük teljesen külön van – tehát önálló gondolatokkal, véleménnyel és identitással rendelkeznek, ahogyan külön személyi igazolványuk és társadalombiztosításuk is van.
Ha egyikünk fáradt, nem kell mindkettőnknek annak lennie, mert két külön agyunk van. Igen, egyikünk lehet ébren, másikunk pedig aludhat, mert – ismét a különböző agyak miatt. Két külön ember vagyunk.
– magyarázza Carmen.
Mindketten a saját végtagjaikat irányítják, és a másikét nem is lennének képesek, azonban az egy hosszú folyamat volt, mire néhány alapfunkciót össze tudtak hangolni, de akár autót is vezethetnek. Mivel a véráramuk közös, így ha alkoholt fogyasztanak, az mindkettőjükre hatással van, azonban az éhségérzetük külön működik – ami azt is jelenti, ha egyik meghalna, akkor testvére rövid időn belül ugyanarra a sorsra jutna.
Az ikreknek a nemi szerve is közös, azonban a nemi vágyuk nem: míg Lupita aszexuális, addig Carmen párkapcsolatban él. Barátjával, Daniellel egy online társkeresőn ismerkedett össze, és egy pillanatig sem titkolta sziámi testvérét, akivel új barátja gyorsan megtalálta a közös hangot.
Vicces, mert én később maradok fent, mint Lupita, de amikor Daniel nálam alszik, én gyorsan elalszom – ő pedig fennmarad és beszélget vele
– meséli Carmen.
View this post on Instagram