Belföld

Magyar Péter a Varga Judit-féle hangfelvételről: Van olyan közérdek, amikor olyan eszközt is meg lehet engedni, amit egyébként nem

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

„Csak a jéghegy csúcsa” – ezt mondta Magyar Péter Rangos Katalinnak arról a felvételről, amelyet a múlt héten közzétett. Ez volt az a beszélgetés, amelyen Varga Judit azt mondta, hogy Rogán Antalék belenyúltak a Völner-Schald nyomozás anyagaiba, és onnan kihúzatták magukat.

A felvételről azt mondta Magyar, hogy

szinte biztos voltam abban, hogy nekem ezt nem kell felhasználnom, mert nem lesznek annyira buták, annyira hülyék a srácok, hogy belenyomjanak engem vagy minket az árokba, mert akkor még viharosan, de együtt éltünk. De a szükség törvényt bont. Meg van olyan közérdek, amikor azt gondolja az ember, hogy olyan eszközt is meg lehet engedni, amit egyébként nem”

Azt is mondta Varga Judit volt férje, hogy már politikusnak tartja magát Magyar Péter, legalábbis azóta, hogy március 15-én bejelentette, pártot szervez. Ha időben kapcsolt volna, akkor szerinte még bejegyeztethetett volna egy pártot, most már inkább már meglévő pártokkal tárgyal egy fúzióról, bár „párat már Tóni kilőtt. Volt, akit megzsaroltak vagy megvettek.”

Magyar szerint ő eleve politikai érdeklődéssel „volt megáldva”, ellentétben a volt feleségével, aki szerinte sosem akart miniszter lenni vagy közéleti szerepet vállalni. Így aztán „be volt vonódva a felesége munkájába” a házasságuk alatt, állítása szerint ő készítette neki a közösségi médiás bejegyzéseket is.

Gulyás Gergely szerinte azon „kevesek közé tartozik a kormányban, akik nem lopnak, csalnak, »hazudnak« – bár egy politikusnak egy kormányinfón meg kell védenie a kormány döntéseit”. Magyar néha azért azt látja ilyenkor a miniszteren, hogy „izzad és nem mond igazat”.

Orbán Viktorról azt mondta Magyar, hogy ma már szerinte az Orbán családjának és haveri körének kijátszott milliárdokról és a hatalom megtartásáról szól a történet a miniszterelnöknél. Meg a politikai örökség építéséről, hiszen „nem mindegy, hogy milyen módon kerül be a történelemkönyvekbe – nyilván még küzd, mint malac a jégen”.

(via Telex)

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik