Szórakozás

Újra terhes Carla Bruni – Nemrég szült

A frissen leköszönt francia elnöki pár még idén újabb gyermekáldás elé néz, bő egy évvel előző csemetéjük születését követően.

A francia lapok az elmúlt hetekben sokat cikkeztek arról, hogy Carla Bruni mély depresszióba esett, miután férje, Nicolas Sarkozy veszített a választásokon. Az egykori modell ugyanis rengeteg energiát fektetett a kampányba, és képtelen elképzelni, hogy civilként éljenek. Pedig lenne oka bőven az örömködésre Carlának, hiszen harmadik gyerekét várja.

A hírt a francia Closer magazinnak meg is erősítették, de egyelőre nem tudni egyéb részletet a piciről. Az viszont biztos, hogy a rockzenészek között egykor igen népszerű Bruni pocakja már nőni kezdett, az orvosok szigorú pihenésre kötelezték. Erre azért van szükség, mert negyvennégy évesen, a jelenlegi idegállapotában komoly veszélyek fenyegetik a méhében fejlődő babát.

Az egykori elnöki pár így hónapokon belül összesen hat gyerek boldog szüleje lesz. Sarkozy-nek előző két házasságából három fia született. Bruninak szintén van egy fia Raphael Enthoven filozófustól, illetve tavaly októberben megszületett első közös csemetéjük, Guilia is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik