Nagyvilág

Szocialista elnöke lesz Franciaországnak

Francois Hollande szocialista jelölt lesz a francia elnök.

A francia televíziók által közzétett első becslések szerint a szocialista jelöltet a szavazatok 51,9-53,3 százalékával választották elnökké a franciák. A konzervatív Nicolas Sarkozy leköszönő államfő 46,7-48,1 százalékot ért el. Francois Hollande-dal 17 év után tér vissza a francia baloldal a hatalomba. Hollande az V. köztársaság hetedik köztársasági elnöke és a második baloldali államfője Francois Mitterrand (1981-1995) után. A szocialisták ugyanakkor 1997 és 2002 között is kormányon voltak a jobboldali Jacques Chirac államfői mandátuma alatt.

“Franciaországnak új köztársasági elnöke van. Ez egy demokratikus, köztársasági szellemű döntés. Francois Hollande Franciaország új elnöke és mostantól ekként kell tisztelni” – mondta elődje, a leköszönő Nicholas Sarkozy hívei előtt Párizsban. Hozzátette: “Most beszéltem vele telefonon, és sok sikert kívántam neki a megpróbáltatások közepette”. A konzervatív Sarkozy 1981 óta az első francia elnök, akit nem választottak újra, egyben 2009 óta az eurózóna tizenkettedik állami vezetője, akit leváltottak. 2007-ben elsöprő győzelemmel választották meg, de öt év alatt minden idők legnépszerűtlenebb köztársasági elnökévé vált.

A becslések szerint a választásra jogosult mintegy 46 millió francia állampolgár 80-82 százaléka adta le szavazatát vasárnap este 8 óráig. A franciák 1958 óta kilencedik alkalommal választották meg közvetlen szavazással a köztársasági elnököt, akinek mandátumát 2000-ben népszavazással hétről öt évre csökkentették.

Hollande győzelme nem okozott meglepetést, hónapok óta ő számított a választás nagy esélyesének, az első fordulót a szavazatok 28,6 százalékával nyerte meg, a 27,1 százalékot elérő Sarkozyvel szemben. A győzelemmel megnyílt az út ahhoz, hogy a június 10-17-i nemzetgyűlési választásokon a baloldal elsöprő győzelmet szerezzen a parlament alsóházában is. A szenátusban tavaly ősz óta már ők alkotják a többséget.

A francia elitképzőn, az ENA-n végzett 57 éves Hollande 11 éven át irányította a Szocialista Pártot (PS), Correze megyében többször is képviselőnek választották, de kormánytag soha nem volt. Államfőként a rekordméreteket öltő, több mint tíz százalékos munkanélküliség, a deficit és az államadósság lefaragása lesz a legfőbb feladata, valamint kezelnie kell a franciáknak a Brüsszel által megkívánt strukturális reformokkal és megszorításokkal szembeni, egyre növekedő elégedetlenségét is.

Hollande már korábban jelezte, hogy első útja Berlinbe vezeti annak érdekében, hogy meggyőzze a német kancellárt a márciusban elfogadott európai stabilitási paktum módosításáról. Erre a várhatóan legkésőbb május 15-én tartandó elnöki beiktatás után kerülhet sor. A szocialista politikus a fiskális paktumot kiegészítené egy, a gazdasági növekedést elősegítő passzussal. Kampánystábja délelőtt jelezte, hogy Hollande már vasárnap este egyeztetni fog a kérdésről Angela Merkel német kancellárral.

17 év után tehát ismét szocialista köztársasági elnök irányíthatja öt éven át Franciaországot. A három évtizede a francia politikai élet élvonalába tartozó, de sokáig csak háttéremberként tevékenykedő 57 éves politikus konszenzuskereső, kedves, nyugodt és kitartó emberként ismert. Kormányzati tapasztalatlansága, a karizmatikusság hiánya és ellenfelei által bírált állítólagos döntésképtelensége ellenére a kampányban fokozatosan vált hiteles államfőjelöltté, s mindenekelőtt stílusváltást ígért a franciáknak: a leköszönő hiperaktív Nicolas Sarkozy szerinte abnormális elnökségével szemben “a normális elnökség” jelszavát tűzte zászlajára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik