Elhunyt Louis Gossett Jr., az első afroamerikai színész, aki elnyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat – írja a Guardian.
Gossett Jr. 1983-ban, a Garni-zóna (An Officer and a Gentleman) című filmben nyújtott alakításáért kapta a díjat. Ebben a filmben Richard Gere és Debra Winger mellett játszott.
A színész 1936-ban, Brooklynban született, már a középiskolában színészkedni kezdett, majd 16 évesen már a Broadwayen debütált. A korai kezdetekről később így nyilatkozott: „Túl keveset tudtam ahhoz, hogy ideges legyek. Utólag visszagondolva halálra kellett volna rémülnöm, amikor felléptem arra a színpadra, de akkor nem így éreztem.” Gossett Jr. hamarosan tévéműsorokban is feltűnt, színészkedett és énekelt, és olyan sztárokkal barátkozott össze, mint James Dean, és Marilyn Monroe-val tanult színészkedni. Aznap, mikor Sharon Tate színésznőt meggyilkolták, ő is hivatalos volt a színésznő házába, mert épp a Mamas and the Papas együttes tagjaival bulizott. Készülődés közben látta a híreket.
Hollywoodban először 1961-ben járt, az An Officer and a Gentleman című memoárjában keserű emlékként ír erről az utazásról: egy csótányokkal teli motelben tudott csak megszállni, mert feketeként csak ide engedték be. 1968-ban aztán visszatért a városba, hogy Leslie Nielsennel szerepeljen a Companions in Nightmare című filmben. Ezúttal egy Beverly Hills-i hotelbe foglalt, és a Universal Studios egy kabriót is bérelt neki. Egyszer a forgatásról hazafelé tartva megállította egy Los Angeles-i rendőr, aki arra kérte a színészt, hogy szálljon ki az autóból, és nyissa fel a csomagtartót.
„Megértettem, hogy nincs más választásom, el kell viselnem ezt a bánásmódot, de szörnyű volt és megalázó. Rájöttem, hogy azért csinálták, mert feketeként egy puccos autóval furikáztam, amit szerintük nem volt jogom vezetni” – írta memoárjában a színész, akit ugyanezen az estén még egyszer megállított a rendőrség, merthogy este kilenc után sétálgatott Beverly Hillsben. Később létrehozott egy rasszizmus ellen küzdő alapítványt, és sokat írt a faji megkülönböztetéstől és a rendőri zaklatástól pályafutása során.
Az igazi ismertséget a Gyökerek című tévésorozat hozta meg számára 1977-ben, ezért Emmy-díjat is kapott. Szerepelt a Cápa 3. részében, ami azonban nagy bukás lett, 1983-ban pedig megkapta az Anvar Szadat egyiptomi politikusról készült Sadat című amerikai minisorozat főszerepét, melyet az egyiptomi kormány betiltott, tiltakozva az ellen, hogy egy fekete színész játssza az elnök szerepét. A 80-as évek végére már elismert karakterszínész volt, olyan filmekben tűnt fel, mint a Kedves ellenségem és a Vasmadarak. 1994-ben az Afrikai koktél című filmben Sean Conneryvel játszott együtt. Több mint száz tévés szerepe volt.
Gossett halálának okát egyelőre nem közölték, de a színész még 2010-ben megosztotta, hogy prosztatarákot diagnosztizáltak nála, 2020-ban pedig a koronavírus miatt került kórházba.