Kultúra

Jövő héten választják meg az új Nemzet Színészét

Czimbal Gyula / MTI
A januárban elhunyt Benedek Miklós helyére kell új tagot választani
Czimbal Gyula / MTI
A januárban elhunyt Benedek Miklós helyére kell új tagot választani
Benedek Miklós halála után új tagot kell választania a többieknek.

Ahogy egy hete is írtuk, Benedek Miklós 2024. január 9-i halála óta késlekedik az új Nemzet Színészének kiválasztása, legutóbb Vidnyánszky Attila balesetére hivatkozva halasztották el a szavazást, bár Bodrogi Gyula szerint a Nemzeti Színház igazgatójának nem is feltétlenül kellene ott lennie az eseményen. A szabályzat szerint a temetést követően kell szavazást szervezni, az új tagot a címet birtoklók választják meg – aki nem tud személyesen részt venni, az általában telefonon jelentkezik be.

A helyzet hamarosan megoldódhat, ugyanis az egyik tag szerint az örökösen 12 tagból álló díjazott csapat jövő héten összeül, hogy új tagot válasszanak maguk közé.

Jövő héten gyűlünk össze a Nemzeti Színház igazgatói irodájában, hogy megválasszuk, ki legyen Miklós után a 12. tagunk, aki a Nemzet Színésze címet viselheti. Nagyon komolyan vesszük ezt a szavazást, előtte nem is beszélünk erről a témáról, csakis ott, helyben. Kicsit a pápaválasztáshoz tudnám hasonlítani, amikor a Sixtus-kápolnából felszáll a fehér füst. Merthogy addig ki nem jövünk a helyiségből, amíg egyhangú döntés nem születik

– mondta Jordán Tamás a story.hu-nak.

Az Index nemrég azt írta, hogy a hosszas hallgatás akár az átalakítás előszele is lehet, szerintük már évek óta arról hallani, a Nemzet Színésze kitüntetést megszüntethetik, és beolvaszthatják a Nemzet Művésze címbe, annak tagságában ugyanis vannak színészek is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik