Forma-1

Hamiltonék főnöke el sem utazik a Japán Nagydíjra

Edmund So/Eurasia Sport Images / Getty Images
Edmund So/Eurasia Sport Images / Getty Images

Toto Wolff, a Forma-1-es világbajnoki sorozatban szereplő Mercedes csapatvezetője nem lesz jelen a jövő heti Japán Nagydíjon. Az osztrák szakember a PA hírügynökség értesülései szerint már korábban döntött arról, hogy személyesen nem lesz ott Szuzukában, így a távolmaradásának nincs köze az istálló gyenge szezonkezdéséhez és a vasárnapi Ausztrál Nagydíjon mutatott rossz produkciójához.

Wolff – aki tavaly térdműtéte miatt maradt távol a japán és az azt követő katari versenytől – folyamatos kapcsolatban lesz majd a hétvége alatt a csapattal, helyi feladatait pedig az istálló helyszínen tartózkodó vezetői közösen látják el.

A döntést a szakember nem indokolta, ugyanakkor egy tavalyi interjújában már jelezte, hogy fokozatosan szeretné ritkítani a jelenlétét a versenyhétvégéken.

Toto Wolff 2013 óta a Mercedes csapatvezetője, az ő irányításával 2014 és 2021 között sorozatban nyolcszor nyert konstruktőri vb-címet az istálló, amely viszont az utóbbi 48 versenyen csak egyetlen futamgyőzelmet ért el, írja az MTI.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik