Nagyvilág

Iszlám Állam: „Kommandósaink hatalmas pusztítást vittek véghez, majd teljes biztonságban visszatértek bázisukra”

AFP
Terrortámadás Krasznogorszkban
AFP
Terrortámadás Krasznogorszkban
Péntek este az elmúlt évek legsúlyosabb terrortámadása történt Oroszországban, a halottak száma szombat reggelre elérte a 93-at, az áldozatok között gyerekek is vannak. A merénylők „keresztények nagy létszámú összejövetelét” támadták.
  • A Moszkva melletti Krasznogorszkban öt támadó nyitott tüzet gépfegyverből a Crocus City Hall nevű hangversenyteremben és az épület előcsarnokában.
  • A népszerű koncerthelyszínen legalább két robbantás is történt, miután a lángokban álló rendezvényközpont teteje leomlott. A tüzet utóbb sikerült megfékezni.
  • Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szombat reggeli közlése szerint már 115 halottja van a támadásnak, és ez a szám vélhetően emelkedni fog, továbbá száznál is több a sérült.
  • Az orosz külügyi szóvivő és az FSZB terrorista támadásnak minősítette a történteket.
  • A támadásért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget.
  • Az orosz Nemzeti Gárda hajtóvadászatot indított a merénylők ellen.
  • A világ számos politikusa, köztük Szijjártó Péter is részvétet nyilvánított. 

Lövöldözés és több robbantás történt egy rendezvényközpontban a Moszkva északnyugati elővárosának számító Krasznogorszkban.

A hatóságok szerint legfeljebb öt, terepruhás ember vett részt a támadásban, akik automata fegyverrel nyitottak tüzet a civilekre a Crocus City Hall nevű, népszerű koncerthelyszínen. A támadás után rohamrendőröket és legalább 70 mentőautót küldtek a helyszínre, a tűzoltók helikopterekről oltották a tüzet, az épületben rekedt embereket evakuálják.

A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szombat délelőtti közlése szerint 115 áldozat van, köztük három gyerek, és a több mint száz sebesült miatt a szám várhatóan növekedni fog.

Az orosz nyomozóbizottság szombat reggeli közlése szerint a halálos áldozatok száma még emelkedhet, ugyanis kilencen életveszélyes állapotban vannak.

A rendkívüli helyzetekért felelős orosz minisztérium sajtószolgálata kora reggel azt közölte, hogy a helyszíni munkálatokban 477 szakember vesz részt 183 egységnyi felszerelést használva.

Lövöldözés és gyújtóbomba

A lövöldözés mellett több robbantás is történt: helyszíni beszámolók szerint a támadók gránátot vagy gyújtóbombát dobtak a nézőtérre, ami után tűz ütött ki.

A lángokban álló rendezvényközpont teteje leomlott.

A támadás következtében az épület egyharmada égett, de magyar idő szerint este kilenc után nem sokkal a tüzet sikerült megfékezni.

Egy felkavaró, New York Times által hitelesített felvételen azt is látni, amint három egyenruhás, puskát viselő férfi közvetlen közelről civilekre lő a koncertterem előcsarnokában. A koncertteremben készült videókon látni, hogy a veterán orosz rockzenekar, a Piknik közelgő fellépésére váró közönség sikolyokat és lövéseket hall a helyiségen kívülről. Az együttes honlapja szerint teltházas koncert lett volna a mai, minden jegyet elkelt, így hatezer néző előtt játszottak volna. A Piknik zenészei nem sérültek meg a támadásban, és biztonságban vannak.

A Mash Telegram-csatornának egy szemtanú legalább öt támadóról számolt be, akik szakállasak voltak. Elmondása szerint már a belépés pillanatában lelőtték az őröket és az embereket, majd elbarikádozták a bejáratot. „Úgy viselkednek, mint a gyakorlott harcosok” – mondta.

Az orosz Nemzeti Gárda hajtóvadászatot indított a merénylők ellen.

A helyszínen fegyvereket és lőszert is találtak.

https://twitter.com/Megatron_ron/status/1771233069766230166

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester „hatalmas tragédiának” nevezte a támadást. A városi hatóságok bejelentették, hogy a hétvégére minden nyilvános rendezvényt lefújtak.

Az Iszlám Állam vállalta a felelősséget

Az elkövetők kiléte órákkal a támadás után is ismeretlen volt, ám magyar idő szerint fél tizenegykor az Iszlám Állam vállalta érte a felelősséget. Az iszlamista terrorcsoport a Telegram csatornáján közölte mindezt.

A dzsihadista csoport Amak nevű hírszolgálata azt állította, hogy kommandósai „keresztények nagy létszámú összejövetelét” támadták meg az orosz főváros közelében, ahol százakat megöltek, illetve megsebesítettek:

Hatalmas pusztítást vittek véghez, majd teljes biztonságban visszatértek bázisukra.

Az Iszlám Állam üzenetének hitelességét független források még nem erősítették meg.

Az orosz hatóságok még nem adtak tájékoztatást arról, hogy mi lett a támadók sorsa. Orosz sajtóértesülések szerint lehetséges, hogy a lövöldözők elmenekültek, mielőtt a különleges egységek a helyszínre érkeztek. Szintén a helyi médiában jelent meg az, hogy a koncertet biztosító őröknek nem volt fegyverük, és az első áldozatok feltehetően közülük kerültek ki.

Ezzel igazolódni látszik, hogy a támadásnak nincs köze az orosz-ukrán háborúhoz. A Fehér Ház már korábban közölte: Ukrajnának nincs köze az incidenshez, amit később Mihajlo Podoljak, ukrán elnöki tanácsadó is megismételt. John Kirby, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács tagja azt is közölte, hogy az Egyesült Államoknak nem voltak információi a támadásról.

Maria Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője felszólította az Egyesült Államokat, ossza meg Moszkvával az információit, amelyek alapján biztos, hogy Ukrajna nem érintett a támadásban.

Vlagyimir Putyint percekkel a támadás után tájékoztatták a történtekről, és az illetékes szervek azóta is folyamatosan informálják az elnököt a fejleményekről

– közölte újságírókkal Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője. Peszkov szerint az elnök kiadott minden szükséges utasítást a merénylettel kapcsolatban.

Az orosz parlament felsőházának elnöke, Valentyina Matvinjenko megtorlással fenyegette meg az elkövetőket, Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese a Telegramon azt írta, Oroszország elpusztítja az ukrán vezetőket, ha kiderül, hogy ők felelősek a merényletért.

A New York Times azt írja, hogy a moszkvai amerikai nagykövetség március 7-én kiadott egy közleményt arról, hogy szélsőségesek csoportja csaphat le tömegrendezvényekre. Akkor azt javasolták az amerikai állampolgároknak, hogy a következő 48 órában jobb elkerülni a nyilvános rendezvényeket, de azóta nem adtak hírt hasonló fenyegetésről. A moszkvai amerikai nagykövetség most óva intette az amerikai állampolgárokat attól, hogy a péntek esti támadás helyszínének környékére menjenek.

Nemzetközi reakciók

Szombat hajnalra egy sor ország nyilvánította részvétét Oroszországnak.

Szijjártó Péter külügyminiszter Szergej Lavrovnak, Oroszország külügyminiszterének írta:

Kérem, engedje meg, hogy ezúton fejezzem ki őszinte részvétemet önnek és Oroszország valamennyi polgárának a tegnapi moszkvai terrortámadás miatt. Ez a bestiális támadás újfent bizonyítja, hogy a terrorizmus egy olyan súlyos globális kihívás, melynek leküzdéséhez széleskörű nemzetközi összefogásra van szükség. Magyarország készen áll arra, hogy a jövőben is hozzájáruljon a terrorizmus elleni nemzetközi küzdelem fokozásához. Az áldozatokat gyászoljuk, családjaiknak lelki erőt, a sebesülteknek pedig gyors felépülést kívánunk.

Az Európai Unió sokkolónak és megdöbbentőnek nevezte a merényletet. „Az EU-t sokkolják és megdöbbentik a moszkvai Crocus City Hallban elkövetett terrortámadásról szóló jelentések. Az unió elítél minden olyan támadást, amely civilek ellen irányul. Részvéttel gondolunk minden érintett orosz állampolgárra” – ezt Peter Stano uniós szóvivő közölte az X-en.

Emmanuel Macron francia elnök a lövöldözést követően kiadott közleményében elítélte a terrortámadást, és szolidaritását fejezte ki az áldozatokkal és az orosz néppel.

Giorgia Meloni olasz kormányfő elfogadhatatlannak nevezte az ártatlan moszkvai civilek elleni vérengzést.

António Guterres ENSZ-főtitkár a leghatározottabban elítélte a terrortámadást, és részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, az orosz népnek és Oroszország kormányának.

Az Egyesült Államok diplomáciai képviselete őszinte részvétét nyilvánította az orosz népnek, és megdöbbenését fejezte ki a támadás miatt.

Narendra Modi indiai kormányfő szombaton úgy nyilatkozott, hogy India az orosz kormányzat és nép mellett áll a gyász óráiban.

A japán külügyminisztérium különösen élesen ítélte el, hogy a támadás célpontjai ártatlan civilek voltak.

Korábbi terrortámadások Oroszországban

Utoljára 20 évvel ezelőtt követtek el ilyen sok halálos áldozattal járó terrortámadást Oroszországban: 2004 szeptemberében a beszláni iskolafoglalást követő vérengzésben 334 ember, köztük 180 gyermek halt meg.

2002 októberében csecsen fegyveresek mintegy 800 embert ejtettek túszul egy moszkvai színházban. Két nappal később az orosz különleges erők megrohamozták az épületet. A túszmentő akció során 129 túsz és 41 csecsen harcos halt meg.

2017-ben 14 ember halt meg a szentpétervári metróban történt robbanásban. Öngyilkos merénylők 2013-ban 34 embert öltek meg Volgográdban, nem sokkal a szocsi olimpia előtt. 2011-ben pedig öngyilkos merénylők 30 embert öltek meg a moszkvai Domogyedovo repülőtéren.

(The Guardian / BBC / MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik