Szórakozás

Elizabeth Hurley „felszabadítónak” találta, hogy a fia rendezte új filmjében, amiben leszbikus jelenete is van

Amy Sussman / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Amy Sussman / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Végig biztonságban érezte magát a forgatáson, ahol fia vigyázott rá.

Elizabeth Hurley a főszereplője a Strictly Confidential című bűnügyi drámának, amit 21 éves fia, Damian Hurley írt és rendezett. A színésznő és egy szem gyereke nem először dolgoztak együtt, Damian Hurley korábban egy bikinimárka reklámjához fotózta édesanyját.

Az emberek szerint ez nagyon ellentmondásos, de nekem a showbiznisz mindig is az életem fontos része volt. Szóval számunkra ez nem nagy dolog, csak a munka része. Ő készíti az én fotóimat, én az övéit

– mondta el az elsőfilmes író-rendező egy interjúban, amit a Sky News idézett.

Elizabeth Hurley hozzátette: senki nem szereti, ha fürdőruhában fotózzák, és neki „megnyugtató volt a tudat, hogy olyasvalaki van a kamera mögött, aki vigyáz rám, és ez bizonyos értelemben ennél a filmnél is így volt”.

Az általa írt forgatókönyv olyan dolgokat kívánt meg tőlem, amiket nem feltétlenül csináltam sokszor korábban filmekben. De az ő jelenléte azt jelentette, hogy biztonságban éreztem magam, mivel ő gondoskodott rólam, és tudtam, hogy a forgatáson és az utómunkálatok során is vigyázni fog rám. Szóval igazából elég felszabadító dolog a családoddal együtt dolgozni. Lehet, hogy újra megteszem

– fogalmazott a színésznő, akinek a filmben erotikus jelenete is van egy másik színésznővel, Pear Chiravarával.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik