Tudomány koronavírus

A vírus mellett más betegségek ellen is véd a Covid-oltás

Joao Paulo Burini / Getty Images
Joao Paulo Burini / Getty Images

A fertőzés elleni védelmen kívül más előnyös hatásai is lehetnek a Covid-19 elleni vakcináknak egy új tanulmány szerint – írja Science Alert. A kutatás eredményei azt mutatták, hogy az oltások csökkenthetik SARS-CoV-2 vírushoz fűződő vérrögök és szívelégtelenség kialakulásának esélyét is.

A nemzetközi tanulmányt több mint 10 millió beoltott ember, és szintén több mint 10 millió oltatlan személy adatainak megvizsgálásával készítették el. Az eredményekből világosan látszik, hogy a beoltottaknak jóval kisebb számban kellett szembenézniük szívvel és vérrögökkel kapcsolatos betegségekkel a vakcina beadását követő egy évben, mint oltatlan társaiknak.

Núria Mercadé-Besora, az Oxfordi Egyetem kutatója úgy véli a kedvező hatás annak köszönhető, hogy az oltások sok esetben meggátolják a súlyos Covid-19 kialakulását, így a védett páciensek csak egy sokkal enyhébb betegségen esnek át.

A pontos adatok szerint az oltottaknál az oltatlanokkal szemben 78 százalékkal kisebb eséllyel alakultak ki vérrögök a vénákban, 47 százalékkal kevesebb eséllyel az artériákban, a szívelégtelenségnek pedig 55 százalékkal volt kisebb a kockázata a vírusfertőzés utáni 30 napban. Az első hónap után ezek a számok csökkentek, de az oltás után egy évvel még mindig 50, 38 és 48 százalékkal kisebb volt a kockázat a betegségekre, mint oltás nélkül.

Kapcsolódó
Új mellékhatásokat fedeztek fel az egyik Covid-oltásnál
A vakcina akár súlyos betegségeket is okozhat, de szakértők szerint ennek ellenére továbbra is megéri beoltatni magunkat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik