Belföld

Az LMP kiállt Vitézy Dávid főpolgármester-jelölti indulása mellett

Vitézy Dávid március 15-ei fotója a Facebookon
Vitézy Dávid március 15-ei fotója a Facebookon
Benne látják a harmadik utat.

Két nappal azután, hogy a Fidesz bejelentette, Szentkirályi Andrea kormányszóvivőt, korábbi főpolgármester-helyettest indítják a júniusi önkormányzati választáson a párt főpolgármester-jelöltjeként, az LMP kiállt Vitézy Dávid korábbi BKK-vezér indulása mellett. Kanász-Nagy Máté frakcióvezető-helyettes erről egy szombati sajtótájékoztatón beszélt, ahol úgy fogalmazott: ki kellene szabadítani Budapestet a „szellemi polgárháborúból”, és a helyzet megoldását Vitézy Dávid főpolgármesterré választásában látják.

A frakcióvezető-helyettes szerint az egyik politikai oldal azt hangoztatja, hogy a főpolgármester-választáson valójában Orbán Viktor ellen kell küzdeni, a másik azt, hogy Gyurcsány Ferenc ellen, pedig nem valami ellen, hanem valamiért kell küzdeni. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: azzal, hogy a Fidesz Szentkirályi Alexandrát indítja, egyértelművé tették, hogy azt szeretnék, hogy „Budapest legyen a kormány szócsöve”. Míg Karácsony Gergely szerinte a nemzeti ünnepen „olyan szerepben tűnt fel, mintha az ellenzék vezetője, ismét miniszterelnök-jelölt szeretne lenni”.

Kanász-Nagy Máté a feladatok közül kiemelte egyebek mellett a lakhatás, a zöldfelületek, a munkahelyteremtés, a közlekedésszervezés, az egészségügy és a szociálpolitika erősítése, valamint a Rákos-Dubaj beruházás kérdését.

A párt hónapok óta kacérkodik Vitézy Dávid indításával, de eddig egyik fél sem erősítette meg ezt, aminek egyik vélhető az volt, hogy megvárják a Fidesz jelöltállítását. Az MTI tudósítása nem számol be arról, hogy Vitézy Dávid ott lett volna a szombati sajtótájékoztatón, közösségi oldalán legutóbb március 15-ei programjáról posztolt.

Kapcsolódó
Vitézyt unszolják, hogy szálljon be a főpolgármesteri meccsbe, de kivár
A volt államtitkár március végéig ad végleges választ.
Medián: Vitézy Dávid 23 százalékon áll, előzi a Fidesz jelöltjét
Egy mostani választáson Karácsony Gergely győzne, ám Vitézy Dávid erősebb lehetne a fideszes jelöltnél egy friss felmérés szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik