Szórakozás

Judy 15 kilót fogyott és dögös – Íme

Judy a szülés után elhatározta, mihamarabb visszanyeri alakját, és ezért mindent meg is tett. Már csak néhány kiló van hátra a vágyott célig.

Napokon belül már látható lesz a megújult Groovehouse videoklipje, „Adj vissza mindent!” címmel. A két évvel ezelőtt készült felvételen Judy nádszálvékonyan látható. Az énekesnő a Hír24-nek arról mesélt, miként nyeri vissza a fotón látható alakját.
„Még le kell adnom 5-6 kilót, hogy úgy nézzek ki, mint azon, de tény, ez a cél, és biztos vagyok benne, hogy el is érem” – kezdte Judy.

„Lassan egy éve született a kislányom, és az első időktől eltekintve mindent megtettem annak érdekében, hogy visszanyerjem a várandósság előtti külsőmet. Ami a legfontosabb, hogy a szoptatással is sok kiló lement rólam, de aztán odafigyeltem a táplálkozásomra is, szinte teljesen kiiktattam a szénhidrátot az étrendemből” – mesélte az énekesnő.


„Baba-mama tornára, aerobikra, amplifitneszre és Velashape-kezelésekre jártam közben, ezeknek köszönhetően, ahogy fogytam, úgy a bőröm is hozzáigazodott a kilók elveszítéséhez” – tette hozzá Judy.

„15 kilót sikerült leadnom, aminek nagyon örülök. A szakemberek szerint körülbelül kilenc hónap, egy év kell ahhoz, hogy a kismama hormonháztartása visszaálljon a szülés után. Van, akinek ez még lassabban megy, én szerencsésnek mondhatom magamat, jó a genetikám – mesélte mosolyogva az énekesnő, aki a bőrregeneráló kezelést duplán kihasználja. – Van, hogy elszundítok alatta. Ez főleg akkor jön jól, mint most, amikor Maja betegeskedik, és nem alusszuk át az éjszakákat.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik