Forma-1

„Mindig mondtam, hogy a végsőkig küzdeni fogok” – Massa beperelte a Forma-1-et az elveszített 2008-as vb-címe miatt

MAURO PIMENTEL / AFP
MAURO PIMENTEL / AFP

A londoni felsőbb bírósághoz fordult Felipe Massa, a brazilok volt Forma-1-es versenyzője, aki az F1, a kereskedelmi jogokat korábban birtokló Bernie Ecclestone, valamint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ellen indított pert az általa elveszített 2008-as világbajnoki cím miatt.

A 42 éves pilóta azt akarja elérni, hogy nyilvánítsák őt 2008 vb-győztesének, illetve térítsék meg azt a – fizetésből, reklámokból és szponzorációból összetevődő – bevételkiesést, amely meglátása szerint 64 millió fontra rúg, és amelytől azért esett el, mert 2008 után nem világbajnokként tudta folytatni pályafutását.

A 2008-as vb-t az azóta hétszeres bajnok brit Lewis Hamilton nyerte egypontos különbséggel Massa előtt úgy,

hogy az idényzáró Brazil Nagydíjon a hazai közönség előtt szereplő ferraris kedvenc győzött, az akkor még a McLarennel versenyző Hamilton viszont az utolsó kör végén feljött ötödiknek, ezzel egy ponttal megelőzte riválisát az összetett élén.

A 11-szeres F1-es futamgyőztes Massa nem is ezt kifogásolja, hanem azt az esetet, amely egy korábbi botrány kapcsán már kirobbant és súlyos következményekkel járt: a 2008-as Szingapúri Nagydíjról ugyanis kiderült, hogy Nelson Piquet Jr.-t az akkori renault-s csapatfőnök, Flavio Briatore arra utasította, hogy hajtson a falba, a baleset miatt ugyanis a pályára küldték a biztonsági autót, ez pedig lehetőséget teremtett a spanyol Fernando Alonsónak, hogy a másik Renault-val megnyerje a viadalt.

Azon a versenyen Piquet ütközésekor Massa állt az élen, de az eset nyomán és egy elrontott kerékcsere miatt végül pontot sem szerzett, ez pedig a végelszámolásnál sokat számított.

Mindig mondtam, hogy a végsőkig küzdeni fogok. Az FIA és a Forma-1 irányítói úgy döntöttek, hogy semmit sem tesznek az ügyben, így nem maradt más választásunk, mint a bíróságon követelni ennek a történelmi igazságtalanságnak a korrigálását.

Minden további az ügyvédek feladata, őket pedig teljes mértékben felhatalmaztam arra, hogy tegyenek meg mindent, ami szükséges ahhoz, hogy az igazság utat törjön magának a sportágban” – nyilatkozta most Massa.

A Forma-1-et irányító Formula One Management (FOM) és az FIA egyelőre nem reagált a témában a Reuters brit hírügynökség megkeresésére.

A benyújtott kereset szövege nem ismert, de sajtóinformációk szerint Massa és az ügyvédei azt akarják, hogy az FIA ismerje el: saját szabályzatát szegte meg azzal, hogy nem vizsgálta ki azonnal a Szingapúri Nagydíjon történteket, melyek 2009-ben láttak napvilágot Nelson Piquet Jr. vallomása nyomán, és a sportág egyik legnagyobb botrányához vezettek, Briatorét pedig emiatt örökös eltiltással büntették.

Massa azt is hangsúlyozta, hogy Ecclestone korábban az F1 Insider című német szaklapnak azt nyilatkozta, a brazil versenyzőnek világbajnoknak kellett volna lennie, és „megfosztották a címtől, amit megérdemelt volna”. A most 93 éves brit üzletember ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az eset történtekor „nem állt rendelkezésre elegendő információ az ügy kivizsgálásához” és a verseny törléséhez.

Ecclestone tavaly augusztusban azt mondta a Reutersnek, nem emlékszik arra, hogy valóban ezt nyilatkozta volna.

„Megpróbáltunk peren kívül megegyezni, de nem jártunk sikerrel, ezért nem maradt más lehetőségünk, mint bíróságra vinni az ügyet” – írta közleményében az üggyel foglalkozó Vieira Rezende Advogados brazil ügyvédi iroda.

Massa azt is állította, hogy 1,7 millió fontos bónuszpénztől esett el, amit a Ferraritól kapott volna a vb-címért.

A brazil versenyző 2008 után már nem nyert futamot a Forma-1-ben, 2009-ben pedig a Magyar Nagydíjon súlyos fejsérülést szenvedett, életét a magyar orvosok mentették meg. Massa 2017-ben fejezte be F1-es pályafutását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik