Bár Sudár Anita a Megasztár3-ban is kipróbálta tehetségét, nem jutott be a döntőkbe. A 31 éves pécsi énekesnő biztos benne, hogy külseje miatt nem érvényesült eddig televíziós tehetségkutatóban, így nem is titkolta, örült annak, hogy az első körben, a meghallgatások alatt csupán a hangjával kell meggyőznie a mestereket.
Sikerült, Anita Caramel csapatának tagja lett, azt azonban még nem tudjuk, hogy a párbajadásban is elég lesz-e tehetsége az élő show-ba jutáshoz. Az énekesnő a TV2 kamerái előtt láthatóan gátlásokkal küzdve mesélt.
„Nem csukhatjuk be a szemünket, tudom, hogy a filigrán, dekoratív nők jobban megállják a helyüket a popszínpadon, mint a kevésbé dekoratívak” – vélekedik, ám azt is hozzátette, szeretné, ha voice-os ismertsége által a zenélésből élhetne a jövőben.
Anita nyíltan beszélt párkapcsolatáról is. Elmondta, tudja, hogy sok kapcsolat ment már tönkre a tehetségkutatók alatt, ám ő biztos benne, hogy velük nem így történik majd. Kedvesével két éve vannak együtt, két-három év múlva pedig babát terveznek.