Foci

Brazil középpályást szerzett a Roma

A fővárosi klub ingyen igazolta le a Palermo futballistáját.

Amit egy ideje rebesgettek, testet öltött: Fabio Simplicio a Palermo együttesét hagyta ott a rómaiak kedvéért. A futballista – mivel a szerződése lejárt a szicíliaiaknál – ingyen érkezett a Stadio Olimpicóba, éves fizetése 1.8 millió euró lesz. A 30 esztendős dél-amerikai 2013 júniusáig kötelezte el magát a „farkasoknál”.

„Az AS Roma és Fabio Henrique Simplicio örömmel jelentik be, hogy sikerült megállapodniuk, s a játékos évi 1.8 milliós kompenzálásért 2013 június 30-ig a klub alkalmazottja lesz.” – állt a klub közleményében.

Simplicio érkezését már tavaly is megszellőztették az olasz lapok, ám a megállapodással kivártak a felek – nem utolsó sorban a Roma nem túl fényes anyagi helyzete miatt. A rendkívül hasznos, középpályás védekezésben de támadásépítésben is használható futballista a maga részéről örömmel kommentálta a megállapodást.

„A Roma mezét hordani külön kitüntetés, és én annak is fogom fel, mindent megteszek majd azért, hogy eleget tegyek az elvárásoknak” – nyilatkozta a futballista a római klub hivatalos honlapján. „Karrieremben jókora előrelépés ez, és külön köszönettel tartozom mindazoknak,akik segítettek ebben.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik