Belföld

Kudarcra van ítélve az új gyermekvédelmi rendelet a bicskei gyermekotthon volt dolgozója szerint

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

 A pedofília miatt elítélt igazgató sok fontos emberrel ápolt jó kapcsolatot, és mindenkit meg tudott vezetni

mondta a Népszavának a bicskei gyermekotthon egykori gyermekfelügyelője annak a kormányrendeletnek a kapcsán, amely szerint a jövőben a gyermekvédelmi intézmények vezetőinek és helyetteseinek pszichológiai alkalmassági vizsgálaton kell részt venniük. Bárnai Árpád 2006 és 2011 között dolgozott az intézményben, és többször jelezte a bántalmazásokat, bejelentést is tett.

Ha ez a szabályozás – az új kormányrendelet – életben lett volna 2011-ben, szerinte az sem akadályozta volna meg a gyermekek szexuális bántalmazását. Bárnai a rendeletről azt mondta: „Garancia a biztos kudarcra”. Ehelyett, mint mondta, a helyes az lenne, ha a kormány például a jövőben

  • nagyságrendekkel több pénzt biztosítana a gyermekvédelmi rendszernek,
  • ha megszüntetné a szakemberhiányt,
  • és biztosítaná a folyamatos képzést.

A fenyegetéssel azonban azt lehet elérni, hogy az eleve túlterhelt dolgozók még stresszesebb környezetben dolgoznak majd, és hozzá sem mernek érni a gyerekekhez. Bárnai szerint az valóban érzékeny téma, hogy ki, hogyan és hol érinthet meg gyereket, fiatalokat, de aki érintés nélkül nő fel, az elhanyagolt, bántalmazott ember. Ezt a témát érzékenyen és professzionálisan kell kezelni – mondta –, aminek a módszere nem a fenyegetés. Kijelentette: a gyermekvédelemben eddig is kódolva volt a rendszerszintű bántalmazás, az állami rendszerben élőket nem készítik fel az intézményen kívüli életre, minden ötödik hajléktalanságban élő ember korábban megjárta a gyerekvédelmet. A bicskei gyermekotthon egykori gyermekfelügyelője beszélt arról is, hogy

  • a fiatalok havi 5000 forint zsebpénzt kapnak,
  • három havonta 17500 forintot költhetnek ruhára,
  • napi étkeztetésüket pedig 1500 forintból kell megoldani.

Bárnai szerint sokszor három hét alatt elfogy az ellátmányra fordítható összeg, és több olyan gyerekotthonról tud, amelyik a közeli étterem, pékség, zöldséges felajánlásából oldja meg a hó végi étkeztetést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik