Szórakozás

Sok pénzt bukott Stohl, pedig könyve tarol

stohl-andras(430x286)(2).jpg (stohl andrás, )
stohl-andras(430x286)(2).jpg (stohl andrás, )

Ostromolja az eladási listákat a Stohl Andrásról szóló új könyv. Két hét alatt bestseller lett a Börtönpokol.

A kiadótól származó információk szerint máris újra kellett nyomni a könyvet, ami Liptai Claudia regényét is megelőzte. Nagy pech, hogy Stohl mindebből egy fillért sem lát.

Erkölcsileg örülhet, anyagilag nem Stohl András, Szalai Vivien róla szóló könyve, a Börtönpokol kapcsán. A könyv megjelenése óta a harmadik és hatodik helyen áll az eladási listákon. Stohl érthetően boldog a remek eredmények miatt, igaz, egyik szeme sír, hogy mindebből ő nem kap semmit.

„Viviennel nagyon boldogok vagyunk, hogy a könyv szépen fogy, és büszkeséggel tölt el, hogy ennyien kíváncsiak a börtönélményeimre” – mondta Stohl, aki hozzátette, egy fillért sem kap a könyvért.

Mint ismeretes, január 1-jén hatályba lépett a polgári törvénykönyv módosítása, amely kimondja: a jogerős szabadságvesztést töltő elítélt, ha a médiának ­nyilat­kozik, vagy egyéb szerzői jog alá tartozó tevékenységet végez, nem kaphat azért pénzt, teljesítményének ellenértéke az államot illeti. Magyarán hiába adnak el jó sokat a Börtönpokolból, a színész a bevételből semmit nem tehet zsebre.

A könyv szerzője, az immár negyedik bestsellerét jegyző Szalai Vivien is érthetően büszke új könyve sikerére, de arról, hogy Stohl valóban ingyen dolgozott-e, nem beszél.

„Nekem nem tisztem András zsebében turkálni. Engem inkább az érdekel, hogy a könyvet szeretik, sikeres lett. Számomra egyetlen értékmérő van, az olvasó – nagyon boldoggá tesz, hogy a közös munkánkra Andrissal ilyen sokan kíváncsiak és szeretik.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik