Szórakozás

Bakács Tibor mégsem kezd éhségsztrájkba a Parlament előtt

ATV
ATV
Az akció beharangozásával csak pénzt akart gyűjteni.

Hétvégén a 24.hu-n is beszámoltunk róla, hogy Bakács Tibor, korábbi újságíró, egykori megasztáros zsűritag közösségi oldalán bejelentette: „hétfőtől a Parlamenttel szemben éhségsztrájkba kezdek – nem valamiféle nevetséges Gyurcsány-színjáték lesz – nem fogok sem enni, sem inni, addig, amíg nem változtatják meg a bírósági végrehajtási törvényt, mert erkölcstelen, aránytalan, precedens nélküli a magyar jogtörténetben. Ha nem, akkor meghalok, s mondom nektek boldogan, mert ez már nem élet, hanem lélekölő nyomorúság.”

Azután jutott erre az elhatározásra, hogy pár hónapja megbüntették bliccelés miatt, és azóta majdnem egymillió forintot kellett kifizetnie.

Még vasárnap újabb posztot tett ki a profiljára, amit a Blikk szemlézett. Ebben Bakács kijelentette: soha nem is akart éhségsztrájkba kezdeni.

Most nagyon sokan meg fognak haragudni rám, törölnek, gyalázni fognak, de nem baj, nem bánom, s abban bízom, megértitek, miért csináltam ezt. Hétfőn nem fogok éhségsztrájkolni

– idézi a lap Bakácsot, aki bevallja: korábbi bejegyzése gerillamarketing-eszköz volt, hogy pénzt gyűjtsön egy rákos ismerősének gyógyszerre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik