Tudomány

Halakat tanítottak meg járni

A nílusi sokúszós csuka kicsinyeit szoktatták át szárazföldi életmódra, amellyel azt kíhogyan tanulhattak meg "járni" mintegy 400 millió évvel ezelőtt a vízi gerincesek.

A kísérletben az Ottawai Egyetem Emily Standen vezette kutatócsoportja nyolc hónapon át kizárólag szárazföldön nevelte a nílusi sokúszós csuka kicsinyeit. Ez a hal ideje legnagyobb részét a vízben tölti, bár a vízen kívül is tud lélegezni.

Fölemelt fejjel jártak

A szokatlan életfeltételek arra kényszerítették a halakat, hogy testfelépítésüket hozzájuk igazítsák. A vízi és a szárazföldi viszonyok különbözősége miatt alkalmazkodniuk kellett a nagyobb nehézségi erőhöz és rá kellett szorítaniuk magukat, hogy úszás helyett a földön “járjanak”.

Fatboy Slim szerint viszont így történhetett

A szárazföldhöz szokott halak ügyesebben “jártak”, mint az azonos fajú, vízben élő társaik, az uszonyaikat ugyanis a testük mellett mozgatták, fejüket fölemelték. Sok anatómiai változás tükrözte azt a fejlődést, amely a szárazföldi gerincesek kialakulásához vezetett és amiről a kövületek is tanúskodnak – írták a kutatók.

Így történhetett a nagy változás

A megfigyelt viselkedésbeli változások megmutathatták, mi történhetett, amikor az első halak uszonyaikkal a földre léptek – mondta Hans Larsson, a Nature tudományos folyóirat friss számában megjelent tanulmány másik szerzője.

“Ez az első, általunk ismert példa, mely megmutatta, hogy ez az alkalmazkodási készség hogyan segíthette az evolúció nagy változásait” – magyarázta a kutató.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik