Szórakozás

Halál részegen ment férjhez a világsztár

Janeane Garofalo olyan részeg volt esküvőjén, hogy két évtizeden át nem is emlékezett rá.

Eddig is nehéz volt Janeane Garofalót hétköznapinak nevezni, de most végképp bebizonyította, hogy igazi csodabogár. A népszerű színésznő ugyanis húsz évig volt úgy házas, hogy nem is tudott róla. A Nyakunkon az élet, a Romy és Michele, illetve a Copland sztárja csupán a napokban értesült róla, hogy 1991 óta férjezett. Janeane egy részeg Las Vegas-i bulin ment hozzá akkori barátjához, Rob Cohenhez, de csak poénnak szánták a ceremóniát. Ráadásul túl ittasak voltak ahhoz, hogy felfogják, amikor a lelkész tudatta velük, ez egy hivatalos, mindenhol elismert házasságkötés lesz.

Az érvénytelennek hitt esküvő után nem sokkal a páros szakított, és később szinte nem is találkoztak. Azonban az Agymenők című sikersorozat producere nemrég szerette volna oltár elé vezetni barátnőjét, amire nem kaptak engedélyt a bíróságtól, mivel Robnak papíron még volt egy felesége. Ezért a hétvégén kénytelenek voltak érvényteleníteni Janeane-vel a házasságukat, aminek a létezéséről nem is tudtak eddig.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik