Szórakozás

19 évvel ezelőtti Playboy-címlapfotóját vágja Drew Barrymore fejéhez a lánya vita közben

TIMOTHY A. CLARY / AFP
TIMOTHY A. CLARY / AFP
Nem egyezik anya és lánya álláspontja a haspólókat illetően.

Drew Barrymore saját beszélgetős műsorában árulta el, hogy lánya a vita hevében előszeretettel hánytorgatja fel a Playboy 1995-ös januári számának címlapját, amin ő látható lenge öltözetben.

A lányom haspólót akar viselni, mire én azt mondom, »nem«. Erre ő: »de hiszen te voltál a Playboy címlapján«

magyarázta a színésznő vendégének, Christina Aguilerának a The Drew Barrymore Show keddi epizódjában, majd kifejtette: nem bánta meg a nyuszis magazinba készült fotósorozatot.

Minden percét imádtam

– mondta a talkshowban, aminek egy korábbi adásában már beszélt arról, hogy a Playboyban való pózoláskor úgy érezte, visszavette a hatalmat a teste fölött. Hozzátette: akkor még nem sejtette, hogy később gyerekei lesznek.

Barrymore-nak két lánya van, egy 11 és egy 9 éves, de a műsorban nem derült ki, melyikük érvel a fent bemutatott módon.

Íme, a szóban forgó lapszám:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Playboy (@playboy) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik