Élet-Stílus

Mi a titkod, szupernagyi? (x)

Phytotec Hungária Bt
Phytotec Hungária Bt
Egy nagyi a legnagyobb kincs a világon. Hát még, ha tele van energiával és élettel! Ezért semmi sem túl nagy ár: a szem körüli ráncokkal és az aranyérrel is megküzdünk együtt. Nem kell más, csak egy kis hialuronsav, meg egy nagy adag szeretet.

Anyu pont akkor ment nyugdíjba, amikor az édesanyja elhunyt, és mivel apuval már rég nem élnek együtt, hirtelen nagyon üressé váltak a mindennapjai – meséli a 45 éves, háromgyerekes Sári. – Ő azonban nem esett kétségbe: úgy döntött, hogy beköltözik hozzánk, úgyis elkél nálunk a segítség.

A nagyi aranyat ér

Bár világéletében vidéken élt, nagyon hamar feltalálta magát a nagyvárosban, és meglepően gyorsan kiszabadult a konyhából. A főzés terhét továbbra is leveszi a vállamról, ám ő még ennél is tovább ment. Először csak a gyerekeket vitte színházba, moziba, kiállításra, játszótérre – így végre nekünk is jutott némi szabadidő a férjemmel –, de mostanra kiterjedt baráti köre lett, és tele a naptárja programokkal. Egy sármos özvegyember pedig – ha jól számoltam – már harmadszorra vitte el vacsorázni…

A gyerekek imádják, én fellélegeztem – csak az arckrémem hiányzik

Egy szó, mint száz, mindenkinek jót tett az ő jelenléte, és a szokásos apró súrlódásokon túl elég hamar össze is csiszolódtunk, pedig eleinte tartottam az együttéléstől. Szerencsére nagy a házunk, neki külön szobája van, így nem kell folyton kerülgetnünk egymást. Egyetlen fura dolog tűnt fel nekem az első pár hónap után: hogy gyorsabban fogyott a kedvenc arckrémem. Gyanítottam, hogy ő áll a háttérben, de nem szóltam semmit.

„A hialuronsav aranyérre is jó, anyu”

Egyszer aztán, amikor bevásárolni mentem, kérdeztem, hozzak-e neki valamit. Ő suttogva mondta, hogy egy jó aranyérkenőcsre lenne szüksége, mert mostanában egyre többször jönnek elő a kellemetlen tünetek. Hiába, a kor előrehaladtával a szövetek veszítenek rugalmasságukból, hidratáltságukból, emiatt válik a bőr ráncossá, a haj szárazabbá, és emiatt jöhet elő az aranyér is könnyebben. Mondtam neki, hogy van egy jó tippem, ami erre a problémára nagyon jól beválik: ez pedig a hialuronsav. „Tudod, ami az arckrémemben is van.”

Szupernagyinak szeretettel

Ő elpirult, és nevetve kérdezte: „Hát észrevetted? Ne haragudj, nem akartam nagyon rájárni, de amikor kipróbáltam, olyan puha lett tőle a bőröm, és a ráncaim sem tűntek annyira mélynek…” Én megnyugtattam, hogy kicsit sem haragszom, és amit érez, nem véletlen. A krém ugyanis hialuronsavat tartalmaz, amely egy kiváló hidratáló, regeneráló hatású anyag, és fiatalon a testünk szöveteinek is fontos alkotóeleme. Mivel nagy mennyiségű vizet képes megkötni, rendszeresen alkalmazva ellátja a szöveteket nedvességgel és javítja a sejtmegújulást, ezért az öregedésgátló készítmények egyik legkedveltebb alapanyaga. Hialuronsavat és szöveti regenerációt segítő hatású gyógynövényi összetevőket tartalmaz az az aranyérkenőcs is, amelyet végül megvettem neki.

Proktis-M: hialuronsavval az aranyérre

A vény nélkül kapható Proktis-M termékcsalád már az aranyér első tüneteinek – viszketés a végbéltájon, székelés közbeni fájdalom, esetleg vérzés – jelentkezésekor segít a tünetek enyhítésében. Micellákba „csomagolt” hialuronsavat tartalmaz, amely felgyorsítja és javítja a szövet-helyreállítást, a sebgyógyulást, erősíti a meglazult szövetek szerkezetét és rugalmasságát, a gyógynövényi kivonatok pedig gyulladáscsökkentő, regeneráló hatásúak. A Proktis-M kúp a belső aranyeres panaszokat enyhíti, a Proktis-M plus kenőcs pedig a külső és belső aranyérre egyaránt használható. Persze emellé vettem egyet neki a saját arckrémemből is ajándékba, hogy ezentúl nyugodt szívvel használja, amennyit csak szeretné. Mert egy szupernagyira nagyon kell vigyázni!

Fotó: Phytotec Hungária Bt

 

Patikában kapható gyógyászati segédeszközök

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL
A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,
VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik