„Bár sok újdonságot nem tartogatok, mert annak az örömét, hogy én oszthassam meg a hírt akkor, amikor szeretném, és azokkal, akikkel szeretném, már hetekkel ezelőtt elvették tőlem a kíváncsi – és sajnos nem egy esetben kifejezetten rosszindulatú – újságírók. De annak az örömét semmi sem veheti el tőlem, hogy igen, valóban kisbabát várunk Palkóval!
Büszke vagyok a növekvő pocakomra, büszkén viselem a pluszkilókat, és eszem ágában sem volt indokolatlanul hosszan titkolni a nyilvánvalót, egyszerűen csak most jutottam túl azon a bizonyos kritikus 12. héten.
És van még valami, amiből nem szeretnék titkot csinálni. Abból a 3 és fél évig tartó folyamatos küzdelemből, amivel tudom, hogy egyáltalán nem vagyunk egyedül, sőt, éppen ezért is szeretnék beszélni róla, jó hangosan! Ezt már menet közben elhatároztam azon a ponton, amikor azt éreztem, hogy a környezetemben mindenkinek azonnal, szinte az első érintésre sikerül.
Szeretném, ha eljutna azokhoz, akik most talán akaratlanul is csalódottan és dühösen fogják a fejüket: na, már az Ördög Nóra is terhes… Mert nem 3 és fél éve várnak türelmesen a csodára, hanem 5, 10 vagy 15 éve.
Nem bosszantani szeretnék, hanem reményt adni.
Mert tudom, hogy ilyenkor minden babahír a saját kudarcunkkal szembesít. Tudom, milyen az első egy év reménytelen próbálkozása után szembesülni a ténnyel, hogy orvosilag most már meddő párnak számítotok. Tudom, milyen érzés, amikor csak magadban tudod keresni a hibát, mert az orvos azt mondja, tulajdonképpen nincs szervi oka a sikertelenségnek. Tudom, milyen az, amikor eluralkodik az ősi félelem: mi van, ha nem is lehet gyerekem? Tudom, milyen az, amikor ezerszer és ezerszer megvizsgálod a lelked legmélyét, és keresed a hibát, de egyszerűen nem találod. És tudom azt is, hogy rajtunk kívül senki nem fogja megérteni, miért ne mondd soha egy babáért küzdő nőnek, hogy ‘ne feszülj rá’, ‘ne görcsölj’, ‘engedd el, és menni fog’… Ha valaki akart már igazán, szívből, őszintén gyereket, akkor pontosan tudja, hogy nem telik el nap, hogy ne jutna eszébe. És nem telik el hónap, hogy ne csalódna, ha nem sikerül. Az elengedést nem lehet aggyal irányítani. Az igazi elengedéshez olyan mély meggyőződés és kiábrándultság kell, ameddig szerencsére én nem jutottam el. Mert mindig hittem abban, hogy egyszer anyuka leszek!
Egy műtét, tucatnyi vérvétel, cifra vizsgálatok, inszeminációk és 2 sikertelen lombik után – a 3. sikeres beavatkozás végeredményével a pocakomban – most azt mondom, nagyon nagy szükségem volt erre az önismereti utazásra, amit végigcsináltam.
És így utólag már azt is értem, miért történt így.
Ez a kicsi ember, akit itt hordok a szívem alatt, máris tanít engem.
Nem szeretném sokáig ragozni ezt a dolgot, személyesen nagyon szívesen beszélgetek bárkivel, aki hasonló cipőben jár, mint ahogy eddig sem csináltam titkot belőle. Most már azt is elárulhatom, hogy az Angyalműhely c. könyvben a Lili álnév is engem takar. Tisztában vagyok vele, hogy a bulvárhadjáratot nem tudom megúszni, de ha már bejelenteni nem jelenthettem be úgy, ahogy szerettem volna, legalább jusson el hozzátok a történet hitelesen, az én szavaimmal. Az újságírók eddig sem könnyítették meg a helyzetünket, és okoztak néhány szomorú pillanatot a tapintatlan cikkeikkel. Tudom, hogy mindenki a dolgát végzi, és nem tehetnek róla, hogy legszívesebben minden találkozásunkkor ultrahangos vizsgálatnak vetettek volna alá, hogy végre meggyőződjenek arról, van-e valami a méhemben. Megértem. De ezúttal, ha erről cikkeket láttok, biztosak lehettek benne, hogy én nem nyilatkoztam. Mert tényleg nem is fogok.
Csendesen, nyugodtan és kimondhatatlanul boldogan készülök életem legfontosabb időszakára!” – írja az RTL Klub műsorvezetője a blogjában.
