Szórakozás

60 ezer liternyi drága nedűt öntött ki egy rejtélyes betörő egy spanyol borászatban – videó

A közel egymilliárd forintnak megfelelő kárt okozó szabotázsakciót a pincészet biztonsági kamerája rögzítette.

Több mint 2,5 millió eurós (972 millió forintos) kár ért egy spanyol borászatot, miután egy ismeretlen betörő 60 ezer liter bort öntött ki az a pincészetben előállított vörösborból. A Cepa 21 nevű borászat képviselője azt mondta a BBC-nek, hogy az eset még vasárnap hajnali 2 óra 30 perc körül történt, és valószínűleg egy olyan ember követte el, aki otthonosan mozgott a pincészetben.

A Castrillo de Duero nevű, északnyugat-spanyolországi faluban működő borászat emellett azt is közölte, hogy az ismeretlen elkövető a két legdrágább italukat, a Horcajo és a Malabrigo fajtájú vörösboraikat „dézsmálta meg”. Az előbbi üvegenként nagyjából 36 ezer, az utóbbi pedig nagyjából 16 ezer forintba kerül.

A rendőrség nyomozást indított az ügyben, és közben a pincészet biztonsági kamerája által rögzített felvételek is nyilvánosságra kerültek. Az El Mundo című spanyol napilap által megosztott videón az látható, ahogy egy kapucnit viselő ember a borostartályok között sertepertél, majd gyorsan ki is nyitja őket, a bennük lévő bor pedig a földre ömlik.

A borászat képviselője azt nyilatkozta a brit közmédiának, hogy „nagyon nehéz lenne előzetes tudás nélkül kinyitni a biztonsági mechanizmussal ellátott tartályokat”. Ezért azt feltételezik, hogy a betörő tudta, hogyan kell kinyitni a tartályokat, és „ismerte az ilyen típusú gépeket”.

Ez a személy nagyon simán mozgott a borászat területén, annak ellenére, hogy nem égett a világítás, sé sötét volt. Olyasvalaki lehetett, aki jól ismeri a területet

– mondta, de egyúttal azt is hozzátette, hogy még túl korai lenne az elkövető személyazonosságával kapcsolatos találgatásokba bocsátkozni. És egyelőre nincs is okuk azt feltételezni, hogy egy jelenlegi vagy egy korábbi alkalmazott volt az elkövető.

A betörő összesen öt tartályt nyitott ki, de a borászat szerencséjére a tartályok közül csak három darab volt megtöltve borral.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik