Szórakozás

III. Károly: Annyi csodálatos üzenetet kaptam, a legtöbbön könnyekig hatódtam

Adrian DENNIS / AFP
Adrian DENNIS / AFP
Több mint két héttel ezelőtt derült ki, hogy a király rákkal küzd.

Február elején a 24.hu-n is beszámoltunk arról, hogy III. Károlyt rákkal diagnosztizálták, orvosai pedig megkezdték a kezelését. A palota közleményéből nem derült ki, hogy a betegség pontosan melyik formájával küzd a király.

III. Károly közel egy héttel a diagnózisa nyilvánosságra hozatala után adott ki először közleményt, melyben köszönetet mondott a népétől kapott kedves üzenetekért, a minap pedig az Egyesült Királyság hivatalos ügyeinek intézéséhez is visszatért.

A Guardian arról ír, hogy a király szerdán késő délután találkozott Rishi Sunak miniszterelnökkel, ezzel újraindítva heti üléseiket, melyeken a kormányzati ügyeket vitatják meg. A lap szerint III. Károly korábban a királyi rezidencián is tartott egy titkos tanácskozást, melyen ott volt többek mellett Penny Mordaunt, a brit alsóház vezetője illetve más miniszterek is.

A Buckingham-palotai találkozón Sunak azt mondta a királynak, hogy örömmel látja, milyen jó formában van, biztosította továbbá arról, hogy egy ország áll mögötte.

Annyi csodálatos üzenetet és kártyát kaptam. A legtöbbön könnyekig hatódtam

– mondta az uralkodó a miniszterelnöknek.

Jonathan Brady / POOL / AFP Rishi Sunak, az Egyesült Királyság miniszterelnöke és III. Károly király a Buckingham-palotában.

Az Egyesült Királyság központi bankja egyébként a minap hozta nyilvánosságra, mikor kerülnek forgalomba az első, III. Károly portréjával díszített bankjegyek.

Kapcsolódó
Kiderült, mikor kerülnek forgalomba az első, III. Károly arcképével díszített brit bankjegyek
A néhai II. Erzsébet portréjával ellátott bankók a továbbiakban is érvényes fizetőeszközök maradnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik