Szórakozás

Viktor durván kigyúrta magát

Király Viktor a minap az interneten osztott meg egy fotót rajongóival, amelyen hatalmas bicepsszel pózol. Azt mondja, hogy mindez összesen öt edzés eredménye.

Király Viktor karjai izomtól duzzadnak egy nemrég közzétett internetes fotón. Az énekes egy edzőterem tükrében, súlyok között fényképezte le óriási bicepszét. Azt eddig is tudtuk, hogy Viktor híresen szeret odafigyelni önmagára, egészségesen táplálkozik és folyamatosan kondiban tartja magát, azonban ilyen kigyúrt állapotban még sosem láthattuk.

“Testvérem, Linda vőlegényével edzettem eddig, aki egyébként személyi edzőként dolgozik. Akkor is szerettem karbantartani magam, de elsősorban a cardio edzéseket részesítettem előnyben. Most azonban úgy döntöttem, hogy elkezdek megbarátkozni a súlyzókkal is. Eddig öt alkalommal izzasztottam magam egy közeli edzőteremben, és a képen látható izomtömeg mindössze ennek a néhány alkalomnak az eredménye” – meséli Király Viktor.

A fiú egy dolog miatt azonban mégis szomorú. A képen látható nagy bicepsz ugyanis csak a gyúrás után duzzad fel ennyire, egy órával később már nyoma sincs.

“Az az álmom, hogy úgy nézzek ki mint Brad Pitt. Erre talán még az állandó hízások és fogyások mellett is van remény, de ennél sokkal kitartóbb edzésre lesz szükség” – árulta el Király Viktor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik