Élet-Stílus

Iszak Eszter a Mokkában mesélt a terhességéről

TV2
TV2
A műsorvezető első gyerekét várja.

Iszak Eszter és Gyurta Dániel csütörtökön egy fotóval jelentették be, hogy kisbabájuk születik. A TV2-s műsorvezetőnek a Mokka pénteki részében élő adásban gratulált kollégája, Istenes László. Pár apró ajándék átadása után Istenes azt kérte Iszaktól, meséljen kicsit a terhességről.

16. hetet már elhagytam, a 16. és a 17. között vagyok, valahol fél úton. Azt, hogy kislány vagy kisfiú, még nem tudjuk, és nem is szeretnénk még tudni egy darabig. Majd lesz egy gender-partink, ahol kiderül. Nagyon jól vagyok, nagyon jól vagyunk! Ezeket tudom dióhéjban elmondani. Szerencsére nagyon jól viseltem az első négy hónapot

árulta el a műsorban Iszak Eszter, hozzátéve: a férje is jól van.

Mint kiderült, voltak, akik már a bejelentés előtt észrevették, hogy a műsorvezető várandós.

A tévénézőink közül is tegnap írták már páran, hogy ők látták az arcomon. Én nem látom, mert mindennap ugye tükörbe nézek, szóval nekem nem tűnik fel a változás, de állítólag valami látszik. Kicsit pufibb lett, gondolom…

Kapcsolódó
Gyereket vár Iszak Eszter és Gyurta Dániel
A közösségi médiában jelentették be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik