Belföld

Eltűnt K. Endre Facebook-oldala

Jó látni azt, hogy egyre többen rájönnek a kegyelmi ügyem miatti hisztéria valós hátterére. És nem dőlnek be a keresztény irgalom fogalmát és a kegyelem intézményét nem ismerő bosszúszomjas, istentelen gyűlölködőknek, akiknek már a két tisztességes hölgy szerintem nem indokolt lemondása sem elég, hanem ócska, álságos lejárató propagandával most már mindenkit besároznának, aki nem az ő szekerüket tolja

írta még csütörtökön, utolsó nyilvános Facebook-bejegyzésében K. Endre, a Novák Katalin bukásához vezető kegyelmi ügy kulcsfigurája. A 444 vette észre, hogy péntek reggelre nemcsak ennek a bejegyzésnek, de K. Endre Facebook-oldalának is nyomaveszett.

A bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettese azok után kapott elnöki kegyelmet, hogy korábban első és másodfokon is 3 év 4 hónap börtönre ítélték, a Kúria pedig helybenhagyta az első és a másodfokon is kiszabott büntetést, tehát a pedofil igazgató helyettese jogerősen is elkövette az ellene felrótt bűncselekményt, a kényszerítést. K. Endre a korábbi felettesének, a bicskei gyermekotthon egykori pedofil igazgatójának bűntársa volt. Ő volt az, aki megíratott egy hamis vallomást az egyik gyerekkel ezzel a szöveggel: „én kitaláltam, hogy közösen kivertük a nemi szervem és hogy ilyet más gyermekkel is csinált már. Igazság az, hogy nem húzta le a nadrágom és nem fogta meg és nem verte ki.” Ezt a hamis vallomást pedig a saját irodájában akarta aláíratni az érintett gyerekekkel. K. Endre mindezek ellenére ártatlannak és meghurcolás áldozatának tartja magát.

Kapcsolódó
„K. Endre gyakorlatilag lefogta a gyerekeket, hogy más bánthassa őket” – mondják a volt kollégái
Megszólalt a bicskei gyerekotthon két volt nevelője és egy volt áldozat is, és elmondták, milyen szerepet játszott K. Endre a molesztálási ügyek eltussolásában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik