Sport

„Valami hiányzik, lehet, valami illegális dolog” – épphogy lemaradt a döntőről a magyar úszó

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Betlehem Dávid éppen csak lemaradt a 800 méteres gyorsúszás döntőjéről a dohai vizes világbajnokságon, ugyanis a kilencedik legjobb időt úszta, míg a fináléba az első nyolc helyezett jutott be. Azt mondta, hogy összességében jól teljesített, de azért csalódott, hogy nem sikerült továbbjutnia.

Picit bánt az, hogy tényleg nem tudom, hányan edzhetnek úgy a világon mint én. Mégis, valami hiányzik, lehet, valami illegális dolog, ami miatt nem tudok velük menni még

mondta a sokszor hangzatosakat nyilatkozó Betlehem az M4 riporterének a medenceparton. Hozzátette, hogy az biztató volt, hogy egyenletesen tudott úszni, és most akkor már az 1500 méterre fókuszál.

Betlehem Dávid már szerzett egy érmet a mostani vizes vébén, ugyanis tagja volt a nyíltvízi váltónak, amely bronzéremmel zárt.

A 800 méter másik magyarja, Rasovszky Kristóf egyéni csúccsal jutott be a döntőbe. Ő a váltóbronz mellett aranyérmet nyert az olimpiai, 10 kilométeres távon nyílt vízen.

Kapcsolódó
Vizes vb: elsőre fel sem tűnt neki, hogy történelmi aranyat nyert
A 19 éves Diogo Matos Ribeiro Portugália első világbajnoki címét szállította a sportágban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik