Belföld

Több ezren tüntettek a Sándor-palota előtt Novák lemondásáért, de holnapra újabb tüntetést szerveznek

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Körülbelül ezer ember gyűlt össze fél öt előtt valamivel a Belügyminisztérium épülete előtt, hogy Novák Katalin botránya ellen tüntessenek. Egy nap alatt két tüntetést is szerveztek Novák ügye után:

  • Egyet a Belügyminisztérium elé, délután négyes gyülekezővel,
  • És egyet a Sándor-palota elé, este hatossal.

Az előbbit az Egységes Diákfront és más civil szervezetek rendezik, utóbbit a Momentum.

Egy hete derült ki, hogy Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének, akit korábban azért ítéltek el, mert a pedofil bűncselekmények miatt elítélt igazgatónak segített, hogy a gyerekekre nyomást gyakorolva visszavonják a vádjaikat.

Varga Jennifer / 24.hu

Novák eddig nem sokat reagált az ügyre, pénteken Dohában tűnt fel, ahol megnézte a magyar vízilabda-válogatott meccsét. Orbán Viktor reakciója látványosabb volt. A miniszterelnök bejelentette, hogy alkotmánymódosítást kezdeményeznek, amellyel kizárják a lehetőségét, hogy kiskorúakkal szemben elkövetett bűncselekményekben bárki elnöki kegyelmet kapjon.

Az ügyben Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter is érintett, mert a kegyelmi döntést neki kellett ellenjegyeznie. Varga szintén nem reagált nyilvánosan az ügyre. Novák több tanácsadója viszont távozott a posztjáról. 

A tüntetés végül fél ötkor kezdődött el a Belügyminisztérium előtt, enyhén csöpörgő esőben. A Párbeszéd mellett a DK zászlóit lehet látni a tüntetők között, írja kollégánk a helyszínről.

Simkó Edit pedagógus beszélt először, aki azzal kezdte, hogy mindent meghosszabbítottak Bicskéig, így most elérte a bicskei gyermekotthont is a politika. Szerinte ennek az ügynek nincsenek pártszínei, mindenki menjen ki tüntetni állampolgárként, a gyerekek biztonságának védelmében.

Varga Jennifer / 24.hu

Szerinte Novák kegyelmi döntése a legfőbb közjogi szerepet közméltatlansággá degradálta. Orbán Viktor pedig magyarázza a magyarázhatatlant. Felteszi a kérdést, hogy miért várt ezzel fél évet Orbán, és hogy ugyanaz fogja-e aláírni az alkotmánymódosítást, aki a kegyelmet is aláírta?

Orbánt megszólítva közölte, hogy az ő korukban már el kell gondolkodni azon, mit hagynak maguk után.

Egy pöcegödörként bűzlő kormányt? A felelősök szétszaladtak Sopronbánfalvától Katarig.

– mondta.

Utána az Egyeséges Diákfronttól Kis Gergő elnökségi tag beszélt, aki középiskolai diák. Szerinte a kormánynak bocsánatot kellene kérnie, és kárpótlást adni az áldozatoknak. A pedofil bűncselekmények elkövetői állami alkalmazottak voltak, Kis szerint pedig az állam az Orbán bácsi maga.

Elmondhatatlan undorom van, hogy napról napra, hétről hétre gyomorforgatóbb ügyek kerülnek napvilágra, a kormány pedig mosolyogva írja alá ezeket.

– mondta. Kis beszéde után a tömeg háromnegyed öt körül elindult a Lánchídon keresztül a Sándor-palota elé. Körülbelül 3-4 ezer ember vonulhatott, a Belügyminisztérium előtti teret lazán körbeérték, amikor elindultak.

Varga Jennifer / 24.hu
  • Szégyelld magad,
  • Gyerekeket bántasz,
  • Mocskos Fidesz

voltak a rigmusok, amiket a Lánchídon keresztül kiabáltak a tüntetők.

A tömeg eleje a budai oldalon megállt és énekelni kezdte a Kossuth-nótát, de utána azt is kiabálták, hogy

Maradj Dohában!

A menet valamivel hat előtt ért fel a Várba. A diákaktivisták itt élőlánccal zárták el az utat a Karmelita felé, a mostani tüntetés ugyanis nem itt, hanem a Sándor-palota előtt lesz. A rendőri készültség komoly, rohamsisakkal a kezükben állnak a Sándor-palota előtt. A menetet a Várban már eleve többszáz ember várta, akik egyből ide jöttek.

A hat után kezdődő rendezvényen Orosz Anna, a Momentum újbudai parlamenti képviselője kezdte a beszédeket. Arra kérte a résztvevőket, hogy a pártzászlókat engedjék lejjebb, mert ez egy pártok feletti ügy. Ezután felidézte, pontosan miért ítélték el K. Endrét. Szerinte az igazgatóhelyettes hosszú éveken át nézte tétlenül, hogy kiszolgáltatott gyerekeket bántalmaznak a bicskei gyermekotthonban. Az, hogy kegyelmet kapott, azt jelenti, hogy kilenc hónappal korábban szabadult, és most minden gond nélkül dolgozhat pedagógusként és pszichológusként.

Orosz ezután elmesélte az áldozatok történeteit. Egy tizenéves fiút például azután abuzált az igazgató, hogy azt hazudta neki, az anyukája meghalt. Egy másik, 18 éves, Szabolcs nevű fiú a vonat elé fetette magát. Sok áldozat már felnőtt, és a legnehezebb körülmények között élnek ma, mégis a legbátrabb dolgot csinálták.

A szexuális abúzus a legsötétebb verem, amiből nagyon nehéz kimászni. És amikor megpróbálták volna, akkor Novák Katalin visszalökte őket, mondta Orosz. Ugyanazzal a döntéssel tette ezt, amivel kiszabadította K. Endrét.

Varga Jennifer / 24.hu

Orosz után Pető Attila beszélt, akit egykori ministránsként molesztált egy pap. Elmondta, hogy Szabolcs története annyit legalább megérdemel, hogy mindenki felemelje a telefonját. Megkérte a tüntetőket, hogy tapsolják meg azokat, akik elmesélték a történetüket. Szerinte Varga és Novák elfelejtettek bocsánatot kérni, a magyar honfitársaknak pedig hálás, hogy egy emberként álltak ki az áldozatok mellett.

Ja, és Novák Katalin mondjon le!

– zárta.

Pető után Ésik Sándor, a Diétás Magyar Múzsa alapítója szólalt fel, aki egy ügyvéd. Elmondta, hogy hálás, hogy boldogságban nőhetett fel, és őt nem árulták el a szülei, ahogy a magyar állam elárulta ennek az ügynek az áldozatait. Arról beszélt, hogy a kormány politikusai 14 éve kormányoznak, buziznak és sorosoznak, miközben egyszer sem ismerték be, hogy hibáztak.

Szerinte Orbán Viktor megijedt, mint Brüsszelben szokott, de most sikerült neki Budapesten is. Pető szerint Orbán azt mondta, az alkotmányba kell ezt beleírni, de nem figyelt eléggé a jogi egyetemen, mert ennek a szívünkbe kell, hogy beleírva legyen.

A miniszterelnök azt hiszi, hogy ezt e kegyelmi kérvényt nem Felcsúton könyörögték ki? Ne jogászkodjon, ezt ön elcseszte

– mondta. Ésik után Antoni Rita, a Nőkért Egyesület elnöke szólalt fel. Ő azt mondta, Novák azzal szokott büszkélkedni, hogy ő nőként politikus.

Azt ajánlom neki, hogy egyszer próbálja ki, milyen nem a felette álló férfiak utasításait követni, és valóban függetlennek lenni.

Varga Jennifer / 24.hu

Novák Katalint és Orbán Viktort felszólította, hogy ne bújjanak a saját gyerekeik, unokáik mögé, mert minden magyar gyerekért felelősek. Azt a kérdést is feltette, valóban az-e a gyermekvédelem, hogy nem engedik be az iskolába a szexuális felvilágosítást végző civil szervezeteket, de a bántalmazóknak kegyelmet adnak.

Mondjátok, lemondtak már?

– köszönt be Jámbor András, a Szikra Mozgalom vezetője. Elmondta, nem tudja, hányan válaszoltak igennel a mérésekben, hogy Novák Katalinnak és Varga Juditnak mennie kell-e, majd megkérdezte ezt a tüntetőktől.

És esetleg Kocsis Mátét nem látta itt valaki a tüntetésen?

– tette fel a kérdést, majd közölte, hogy őszintén sajnálja, hogy nem, mert ahogy neki is megírta, ha tényleg elítéli a pedofíliát, akkor ma este itt kellett volna lennie. Szerinte ha Orbánéknak érdekében áll, akkor ártatlan emberekre sütik rá a pedofília vádját, miközben a saját haverjukat akkor is felmentik, ha elítélt pedofil bűnsegédje.

Varga Jennifer / 24.hu

Jámbor után Szilágyi Kitti óvodapedagógus szólalt fel, aki mögött a tanárok letapasztott szájjal sorakoztak fel a színpadon. Elmondta, hogy ők támogatnak minden intézkedést, amit a gyerekek védelmére hoznak.

Szerinte Novák és Varga emberi, állampolgári, büntetőjogi és politikai felelőssége lett volna, hogy megvédjék azokat a gyerekeket, akik áldozattá váltak.

Követeljük, hogy takarodjanak a közéletből és folytassák Bicskén és mindenhol máshol is a nyomozást ezekben az ügyekben.

– mondta. Szerinte ezek a gyerekek a kormány gondviselésére voltak bízva, de cserben hagyták őket.

Az utolsó felszólaló Donáth Anna, a Momentum frissen megválasztott elnöke, EP-képviselő volt. Elmondta, hogy soha nem volt kétsége, hogy mennyire romlott ez a rendszer, de a dühtől egy hete görcsben áll a gyomra. Szerinte volt olyan, hogy a jog nem volt igazságos, és ilyenkor jön a köztársasági elnök, aki kimondhatja, hogy eleget szenvedett az illető.

Ezután a tömeget kérdezte arról, hogy le kell-e mondania Novák Katalinnak, amire azt kiabálták, hogy mondjon le.

Novák ahelyett, hogy bocsánatot kért volna, azt mondta, hogy a kegyelem mindig megosztó. Szerinte vannak megosztó ügyek, de a pedofil bántalmazók felelőssége sosem volt az, ezt rúgta most fel Novák.

Donáth szerint azért kérnek magyarázatot Nováktól, mert ez az emberi minimum. A szótlanság szerinte magáért beszél.

Arról is beszélt, hogy Varga Judit az egész kegyelmi folyamat alatt tettestárs volt, és most is elbújva hallgat.

Semmi kétsége afelől, hogy Varga Judit mindent aláír, amit elétesznek, de arra kéri, hogy ne induljon az EP-választáson, mert egy ilyen ember nem képviselheti a magyar embereket. Donáth biztos benne, hogy Varga saját szavazóit is felháborítja a történet.

Varga Jennifer / 24.hu

Orbán Viktort arra kérte, ne tiktokozzon, hanem vállaljon felelősséget. Szerinte Schmitt Pál ügye ehhez képest smafu, nem kérdés, hogy Nováknak le kell-e mondania.

Ezután felkérte a tömeget, hogy holnap újra menjenek ki ugyanide, a Sándor-palota elé, és legyenek egészen addig ott, amíg Novák le nem mond.

Ezzel a tüntetés hivatalos része negyed nyolc körül véget is ért. A tömeg egy része felsorakozott a rendőrsorfallal szemben, a momentumosok pedig a tömegben állva lila színű füstgránátokat tartanak. Nem sokkal ezután a tüntetők plüssmackókat dobáltak a rendőrök közé.

Valamivel nyolc előtt már csak 100-200 ember maradhatott a Sándor-palota előtt, ők csoportokban beszélgettek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik