Belföld

„A nők legnagyobb dicsősége az anyaság”: újabb plakátkampány indul a Mi Hazánk támogatásával

Dúró Dóra / Facebook
Dúró Dóra / Facebook

Óriásplakát-kampányt indít az anyaság propagálására az Anya-Ország Alapítvány a Mi Hazánk Mozgalom egyik országgyűlési képviselőjének anyagi támogatásával, jelentette be Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Dúró az MTI tudósítása szerint elmondta: míg januárban az apai értékekre irányították rá ilyen módon a figyelmet, most azt hirdetik országszerte mintegy félszáz óriásplakáton, hogy „a nők legnagyobb dicsősége az anyaság” és „a gyermek áldás”. Mindkét kampányt Novák Előd e célra felajánlott egy évi fizetéséből finanszírozzák.

Politikai és társadalmi szemléletváltást sürgetve a politikus arról beszélt: soha nem született Magyarországon olyan kevés gyermek, mint tavaly, miközben a korábbi 1,59-ről 1,5-re esett a termékenységi arányszám, az évtized végére mintegy 170 ezerrel csökken a szülőképes korú nők száma.

Kiemelte, nemcsak Magyarország, hanem egész Európa feladata, hogy beillessze a hagyományos családmodellt a modern világba „egy családellenes társadalomban”, ezért szükségesnek tartják, hogy a nyugdíj megállapításakor is vegyék figyelembe, ki hány gyermeket nevelt fel, akárcsak azt, hogy „anyabarát államigazgatás” jöjjön létre Magyarországon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik