Belföld

Áramütés ért egy 15 hónapos kislányt, tagad a budapesti magánóvoda-vezető

Szerdán az előkészítő üléssel megkezdődött a Pesti Központi Kerületi Bíróságon annak az óvodavezetőnek a büntetőpere, akinek a budapesti magánóvodájában áramütés ért egy 15 hónapos kislányt.

A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolt nő nem ismerte be a bűnösségét, és mivel nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról, ezért a bíróság a bizonyítási indítványok előterjesztését követően tárgyalásra utalta az ügyet.

A vádirat szerint az óvodának a hagyományos falak helyett üvegfalai voltak, így a helyiségekben a hűtő-fűtő berendezéseket – a gyári kialakítással szemben nem a falon vagy az álmennyezeten, hanem – a fal előtt, a földön kellett elhelyezni, emiatt azok villamos csatlakozása nyitott, és hozzáférhető volt.

Az óvodavezető kapott ugyan észrevételeket a szakemberektől, hogy a készülékeket burkolni szükséges, ezeket azonban figyelmen kívül hagyta. A kivitelező árajánlatot is adott a szükséges faburkolásra, de a nő ezt nem fogadta el, és a biztonságos használatot szolgáló burkolást mástól sem rendelte meg.

Annak ellenére, hogy az óvodai dolgozók dobozokkal, párnákkal és székekkel igyekeztek megakadályozni, hogy a gyerekek a nyitott villamos csatlakozású hűtő-fűtő gépek mögé kerülhessenek, ők – az óvónők figyelemfelhívása ellenére – időnként mégis bebújtak a készülékek mögé, vagy bedobálták oda oda a játékaikat.

Végül 2017 májusában egy 15 hónapos kislány bebújt az egyik hűtő-fűtő készülék mögé, ott hozzáért a burkolatlan csatlakozóhoz, aminek következtében megrázta az áram, és nyolc napon túli égési sérülést szenvedett a kezén.

Az ügyészség próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést kért a nőre beismerés esetére, de ő tagadta a bűnösségét, és nem fogadta el az ügyészség ajánlatát. A következő tárgyalás május elején lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik