A nehéz sorsú holland festő mindig garantált kasszasiker, legyen szó ajándéktárgyakról, Vans-kollaborációról, vagy akár egy eredeti van Goghot nem tartalmazó van Gogh-kiállításról. A nem is olyan új felismerés itt az, hogy a legtöbben tulajdonképpen nem Vincent van Gogh festményeihez kötődnek (amelyeket élőben amúgy is elég nehéz megtekinteni, merthogy a világ legkülönbözőbb pontjain vannak szétszórva New Yorktól Amszterdamon át Tokióig), hanem a festő különleges képi világához és a személye körüli mitológiához.
A BOK csarnokban február másodika óta látható Van Gogh – The Immersive Experience (Magával ragadó élmény) című kiállítás előterének falát a Csillagos éj hátterére ragasztott van Gogh-féle napraforgók műanyag változatai borítják. A látvány leginkább egy vidámpark tematikus hullámvasútjának díszletéhez hasonlít, ez pedig az egész kiállítást jól összefoglaló előjel: inkább vidámparkról van itt szó, mint művészetről. Vidámparknak viszont kissé ingerszegényre sikerült a végeredmény.
„Kilépünk a hagyományos keretek közül és forradalmi módon jelenítjük meg van Gogh világát. A holland festőművész legismertebb alkotásait technológiai eszközök segítségével keltjük életre, ezáltal a látogatók egy minden ízében 21. századi multimédiás élményben részesülhetnek. Ismerjük és értjük a mai generáció preferenciáit, tudjuk, hogy a felgyorsult világ új szokásokat alakított ki a kultúrafogyasztás területén is. Bízunk abban, hogy a Van Gogh – The Immersive Experience a fiatalokat is közelebb hozza a művészethez” – fogalmaz Dudi Bercovici, a Hadran Events ügyvezetője és a kiállítás szervezője.
A kiállítás alap koncepciója tehát, hogy közelebb hozza a világszerte rajongott holland művészt a közönséghez, elérhetővé, sőt besétálhatóvá téve az amúgy csak külföldi múzeumok tömött soraiba préselődve, üveg mögött látható mesterműveket. A technológiai eszközök bevetésével a híresebb van Gogh-képeket kivetítik, meganimálják, vagy VR szemüveggel bejárható virtuális térré alakítják. Bár a leglátványosabb elem ez a projektoros animáció, ezzel mégsem lehet megtölteni egy teljes kiállítást.
Ezt a hiányt az alkotók egyszerű megoldásokkal igyekeznek pótolni: vannak falra kiakasztott, csillogó másolatok (ezen a ponton mondjuk kissé értelmét veszti az Immersive experience cím), akad néhány általános iskolás technika órát idéző 3D installáció és jó sok műanyag tárgy a van Gogh univerzumból. (Manapság már úgyis minden univerzum, a különböző festmények jellegzetes motívumainak kiemelése, összemosása és eladása pedig éppolyan kiüresedő és merchandise-központú, mint amilyen mondjuk a Marvel-univerzum kezd lenni.) A kiállítás nem akarja továbbgondolni, újraértelmezni, vagy akár csak valami egyedi művészeti elgondolással bemutatni a festő munkáit: megelégszik annyival, hogy fotózhatóvá tegye azokat.
A cél, hogy egy méltán népszerű festő műveit közelebbről megismerhessük, nemes. A válasz viszont, amit a kiállítás arra a kérdésre ad, hogyan hozhatjuk közelebb egy 19. századi művész munkásságát a mai közönséghez, ne adj’ Isten, fiatalsághoz, leginkább nyugtalanító. Valahogy így hangzik: legyen hangos, színes-szagos, és nagyon-nagyon egyszerű.
Ennek eleget téve a kiállítótér teljes területén üvöltő, minden bizonnyal felemelőnek szánt klasszikus zenét csak az szakítja meg alkalmanként, mikor egy mesterkélt férfihang beolvas egy-egy motivációs idézetet a művésztől:
A siker néha bukások sorozatának eredménye.
Látványosnak csak a nagy teremben, a van Gogh-mintás napágyakról nézegethető, 360 fokos festmény-vetítést lehet nevezni, amelyben táncra perdülnek az Íriszek és a Napraforgók, fröcsögnek a vízfolyások, csillognak a csillagok és bólogatnak az emberi alakok. Ezek az animációk nagyon egyszerűek (néhol egy Windows-képernyővédő mozgására emlékeztetnek), a különböző festmények közötti áttűnések pedig nagyjából egy másodikos gyerek PowerPoint használatának eleganciáját idézik. Technológiai újításnak aligha nevezhetők ezek a projektoros megoldások, az egész termet betöltő vetítéseket már a 60-as években kitalálták. Ami új, hogy most kezünkben a mobilunkkal végtelen saját tartalmat is gyárthatunk kedvenc művészünk munkáiból.
A van Gogh-hoz való kötődésnek fontos eleme a művész személyes története. Az elképesztő képek mögötti szomorú sors, az a felfoghatatlan kettősség, hogy míg manapság az egész világon ismerik és rekord összegekért kelnek el festményei, addig életében teljesen elkerülte a siker és az elismerés. Emiatt a legtöbben valószínűleg tisztában vannak a fontosabb életrajzi pontokkal, ha mással nem is, a Paul Gauguinnel kötött barátsággal, a füllevágással, és a tragikus öngyilkossággal biztosan. Aki a kiállítástól azt várná, hogy az alapoknál valamivel mélyebb betekintést kapjon a művész életébe, az bizony csalódni fog: a falakon körülbelül a van Goghról szóló Wikipédia cikk rövidített, Google fordítós változatát lehet végigolvasni, ilyen és hasonló mondatokkal:
„Isten hozta Vincent Van Gogh és az ő művészetének világában, annak teljesen egyedi perspektívájában és Magával ragadó élményében! A Magával ragadó élmény célja, hogy bemutassa a festő művészetének mélységét, valamint az általa tanulmányozott témák fejlődését. A kiállítás több mint 200 művét mutatja be. Az egész kaland meghatározó, mögöttes témája a művész ismétlő tanulmányozó hajlama lesz, ahogy egy kép témáját újra és újra tanulmányozza és megfesti.”
Nem nálunk találták ki a koncepciót, a kiállítás végigturnézta már a világot: New Yorkban, Londonban, Berlinben, Szöulban és számos más nagyvárosban járt már. És nem is az egyetlen „magával ragadó élményt” kínáló tárlat ez, az utóbbi években egyre több a hasonló próbálkozás, van Gogh pedig igazi rocksztár az életre hívható festők között. A másik nagy kedvenc egyébként Salvador Dalí, nem véletlenül volt a szervező Hadran Events előző kiállításának ő a középpontjában. VR élmény már ott is volt, van Goghnál a kiállítás végén 500 forint pluszért egy szó szerint szédítő élményben nézhetjük végig a szemüveg segítségével, ahogy felelevenednek a festő életének és képeinek fontos helyszínei.
„Vajon mit szeretett volna Vincent, hogyan emlékezzen rá az utókor?” – hangzik el a kiállítás megnyitóján. Hát, talán nem épp így. De számít egyáltalán, hogyan emlékezünk? A művészet-befogadás egy végtelenül személyes és szubjektív élmény, és ha az ember egy 360 fokos PowerPoint vetítést elnézve közelebb tud kerülni van Gogh-hoz vagy át tudja élni azt a felemelő élményt, amit egy festményben való elmélyülés ad, az csak újabb bizonyítéka a művész halhatatlan tehetségének.
A kiállítás szeptember 1-ig látható a BOK csarnokban.
