Tudomány

Furcsa kincsekre bukkantak fémkeresővel

FabrikaCr / Getty Images
FabrikaCr / Getty Images

Római kori tárgyakat talált egy fémkeresős férfi az Egyesült Királyságban – írja a Live Science. A leleteket a szakértői vizsgálatok után kincseknek minősítették.

Valentinas Avdejevas Walesben bukkant rá egy ókori aranyozott ezüstgyűrűre, illetve egy szintén ezüstből készült furcsa kanálra.

Amgueddfa Cymru – Museum Wales

A férfi a felfedezett leleteket bejelentette és leadta az illetékes hatóságnál, ahonnan a Amgueddfa Cymru nevű helyi múzeumba kerültek.

Mint később kiderült a különös eszköz egy úgynevezett piperekanál volt, amelyet arra használtak, hogy kozmetikumokat és parfümöt merjenek ki vele hosszú nyakú üvegcsékből. A tárgyat ugyanakkor orvosok is használhatták gyógynövény-kivonatok, vagyis tinktúrák adagolásához.

A kanalat és a gyűrűt idén januárban minősítették kincsnek, néhány másik Walesben talált lelettel együtt.

Amgueddfa Cymru – Museum Wales

Ezek közé tartoznak néhány bronzból készült balta és kard maradványai is, amelyeket egyébként szintén egy fémkeresős férfi, bizonyos Mark Herman fedezett fel még 2019-ben. A két kard és az öt balta a késői bronzkorból, Krisztus előtt 1000-800 körülről származnak.

Adam Gwilt, a múzeum szakértője elmondta, az egyik fegyvert nagyon különösnek találja, ugyanis olyan díszes barázdák találhatók a pengén, amelyeket a korabeli Nyugat-Franciaországban készítettek. A lelet így azt bizonyítja, hogy már 3000 évvel ezelőtt is volt kapcsolat a Brit-sziget és a kontinentális Európa lakói között.

Kapcsolódó
Ősi kincsek ezrei kerültek elő idén a föld alól
Hatalmas aranyrögök, középkori magyar pénzek és teljes második világháborús harci repülők. Ez csak néhány példa azok közül, amiket idén találtak fémkeresőkkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik