Élet-Stílus

Tóth Gabi: Úgy érzem, végre elfogadták, hogy egy pár vagyunk

TV2
TV2
Az énekesnő szerint sokat segített párkapcsolatuk megítélésében, hogy Papp Máté Bencével elkezdtek megnyílni és többet beszélni kettejükről.

Szombaton Győrben lépett fel Tóth Gabi és a Fricska Táncegyüttes, az eseményre a Blikk is elkísérte őket. Mint ismert, az énekesnő tavalyi válása után összejött a néptánccsapat egyik tagjával, Papp Máté Bencével. Tóth Gabi a lapnak azt mondta, úgy érzi, az emberek elfogadták, hogy egy párt alkotnak.

Az emberek nagyon pozitívan állnak hozzánk. Azt hiszem, az is segített, hogy mi is megnyíltunk és elkezdtünk beszélni kettőnkről. Az utóbbi hetekben azt tapasztalom, hogy egyre többen látják meg a valódi énünket. Nyitottan viszonyulnak hozzánk, úgy érzem, végre elfogadták, hogy egy pár vagyunk, látják, hogy közöttünk őszinte érzések vannak. Mindketten színpadi emberek vagyunk, hatással tudunk lenni a közönségre: a visszajelzések pozitívak, sok gratulációt kapunk, az ő szavaik bizonyítják számunkra, hogy valamit mégis jól csinálunk

– mondta az énekesnő, aki utólag már látja, mit rontott el az elmúlt időszakban.

Talán azt a hibát követtem el, hogy sokáig nem nyilatkoztam, ezáltal olyanok szólaltak meg a magánéletemről, akik nem tudtak rólam semmit. Jó érzés tapasztalni, hogy ilyen nagy szeretettel fogadnak, úgy érzem, most már sokkal nyugodtabb körülöttem minden, mint volt.

A hétköznapokról is mesélt kicsit, és mint kiderült: Tóth otthon énekelni tanítja párját, aki cserébe táncot oktat az énekesnőnek. „Talán Máténak könnyebb dolga van, mert éveken át egyesületben voltam szerződéses néptáncos. De annyira nekem sincs nehéz dolgom, mert Máté nagyon muzikális. Ráadásul a munkájához szükséges, hogy jó legyen az énektudása, ezért szívesen tanul” – árulta el Tóth Gabi.

Kapcsolódó
Így táncolt közel 10 éve Simon Cowell előtt Papp Máté Bence és a Fricska táncegyüttes
2015-ben próbáltak szerencsét a Britain’s Got Talentben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik