Aprajafalva, szellemváros, gombaházak – ilyen neveken emlegetik a helyiek Tiszakécskén azt a félbehagyott beruházást, aminek a maradványait tavaly ilyenkor örökítette meg Borbély Krisztián. A fotók olvasóink tetszését is elnyerték, ez volt a legolvasottabb cikkünk egy éve ilyenkor.
Egy éve történelmi pillanatot élhettek át a focirajongók: először használtak fehér lapot egy mérkőzésen. Egy néző lett rosszul a lelátón a Benfica és a Sporting női labdarúgócsapatának találkozóján a Portugál Kupában. Orvost kellett hívni, a játékvezető felmutatta a kártyát, a közönség pedig felállva tapsolt.
Tavaly januárban jelentette be a Primark nemzetközi divatáruházlánc, hogy megnyitja első üzletét Budapesten. Az üzlet egyébként még mindig nem nyílt meg, de a cég szerint még az idén sor kerül erre egy józsefvárosi plázában.
Tavaly ilyenkor jelent meg egy új tanulmány, amelyben azt írták, hogy bő egy évtizede megállt, majd visszafele kezdett el forogni bolygónk szilárd, belső magja. Az eredmények szerint 2009 körül a mag azon része, amely korábban jelentősen változott, hirtelen nagyon kis módosulást kezdett el mutatni. A kutatók szerint ez a belső mag forgásának megállására utalt.
Egy éve ilyenkor jelent meg egy interjú Gálvölgyi Jánossal. A színész elmondta, halálosan komolyan veszi a színpadot, „gyilkolni tud”, ha egy kollégája nem tesz ugyanígy. Gálvölgyi elmesélte, hogy egyszer egy kollégája hozzátett egy mondatot egy Molnár Ferenc-szöveghez, ezért nevezte a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész egy tehetségtelen szarnak.