Tudomány

Megállt, majd visszafele kezdett el forogni a Föld belső magja

Egy új tanulmány alapján bő egy évtizede megállt, majd visszafele kezdett el forogni bolygónk szilárd, belső magja – írja az IFLScience. Ji Jang és Csiaodong Szong, a Pekingi Egyetem munkatársai földrengések szeizmikus hullámai révén vizsgálták meg a Föld belső szerkezetét, adataik az 1960-as évektől 2021-ig terjedő periódust ölelték fel.

Az eredmények szerint 2009 körül a mag azon része, amely korábban jelentősen változott, hirtelen nagyon kis módosulást kezdett el mutatni.

A kutatók úgy gondolják, ez a belső mag forgásának megállására utal.

Az 1970-es évek elejétől kezdődően is komoly változásokat észleltek a hullámokban, ami azt sugallja, hogy a forgásirány változása ciklikusan bekövetkezik.

johan63 / Getty Images

Bolygónk belseje tele van rejtélyekkel. Az biztos, hogy a Föld szerkezete négy nagyobb régióra osztható: a külső kéregre, a többnyire szilárd köpenyre, a folyékony külső magra, valamint a szilárd belső magra. Mivel a legbelső részt egy folyékony réteg választja el a bolygó többi részétől, képes külön forogni. Ezt a mozgást a külső mag által generált mágneses mező, valamint a köpeny gravitációja szabályozza.

A forgás irányával és sebességével kapcsolatban megoszlik a szakértők véleménye. Tavaly például egy tanulmányban a kutatók arra jutottak, hogy a mag imbolyog, ami összhangban lehet a mostani megállapításokkal.

A mag nagy hatást gyakorol a felszínre. A külső mag viselkedése például alapjaiban határozza meg a mágneses mezőt, amely védi az életet az űrből érkező veszélyes sugárzással szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik