Közélet

Vitézy a BKK vezérigazgatójáról: Ha ez a mondat tényleg így elhangzott, távoznia kell a posztjáról

Egész egyszerűen fel sem foghatom, hogy egy utasok milliót szállító közszolgáltató első számú vezetőjének szájából hogy hangozhat el egy ilyen mondat. Emberek vagyunk, Budapest az otthonunk, a közösségi közlekedéssel iskolába, munkába és szórakozni járunk. A budapestiek nem vágásérett pulykák, akik jobban teszik, ha beletörődnek a sorsukba, mert jön a hálaadás – vagy épp ezúttal a járatritkítás. Ilyet nem csak egy felelős vezető nem mondhat, hanem egy minimális empátiával rendelkező személy sem.

írja a Facebookon Vitézy Dávid a 24.hu korábbi cikkére reagálva, amelyben Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója azt mondta, hogy az utasokat a járatszámokról szóló társadalmi egyeztetésbe nehéz lett volna bevonni, mert

Az olyan, mintha hálaadás előtt megkérdeznék a pulykát, hogy mi legyen vele.

Vitézy szerint, ha ez a mondat tényleg így elhangzott, a BKK vezérigazgatójának távoznia kell a posztjáról. Karácsony Gergely főpolgármesternek pedig szerinte elnézést kérni a budapestiektől, és azonnal visszavonni a járatritkításokat.

Ami pedig az egyeztetéseket illeti, nem csak a hálaadási pulykának nézett utasokkal, de az érintett civil szervezetekkel, sőt, a Fővárosi Közgyűlés tagjaival és a kerületi polgármesterekkel sem egyeztetett senki. Négy évig vezettem a BKK-t, számtalan járatmódosítást vezettünk be, mindig egyeztettünk a kerületekkel, volt társadalmi egyeztetés a változásokról és a mainál nehezebb anyagi helyzetben is el tudtuk kerülni a járatritkításokat.

– folytatta Vitézy a posztot.

Múlt héten a lebukással kezdődött a járatritkítási botrány, némi zavar után elnézést kéréssel, majd a tagadással és a magyarázkodással folytatódott. Miután végül elismerték, hogy 53 járat ritkult és egy sem lett sűrűbb, jött az ígérgetés, hogy ha most nem is, de majd egyszer, máskor, máshol, valahogy visszapótolják a kivont teljesítményeket – amiből egyelőre semmi nem teljesült az ígérgetésen kívül. A budapesti tömegközlekedéshez méltatlan ez az egész cirkusz. Állítsák helyre a menetrendeket és kérjenek elnézést, amiért így beszélnek a saját utasaikról!

– zárta a poszt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik