A Meglepetés magazinnak adott interjút Reviczky Gábor, aki hosszú ideje küzd a rákkal. A színész most úgy mesél, noha az eredményei jók, de teljesen gyógyultnak nem nyilváníthatják. Bár orvosa tanácsolta, a színész nem tudja abbahagyni a dohányzást.
Hétéves korom óta dohányzom. Most is elszívok naponta egy-két dobozzal. A professzor azt javasolta, hogy csökkenteni kellene az adagot, de teljesen nem hagyhatom abba a cigarettázást, mert a szervezetem annyira hozzászokott a méreghez, hogy ha leszoknék, nagyon rövid időn belül meghalnék.
Reviczky azt mondja, cukrot sem eszik, helyette rézüstben készített szilvalekvárt fogyaszt, mert azt szereti. A színész elmondta azt is, hogy spirituális beállítottságú embernek tartja magát, nemrég édesanyja szellemét is látták a feleségével.
Krisztina nyitott az okkultizmusra, és jó ideje már engem is érdekel ez a téma. Hiszem, hogy csak a test hal meg, a szellem örökké él. Most először fordult velem elő, hogy a 37 évesen elhunyt édesanyám is megjelent nálunk a nappaliban. A feleségemnek még beszélni is sikerült vele. Olyan csillagkapu volt aznap nálunk, több családtagunk leérkezett közénk. Rendkívüli dolognak tartom, hogy részese lehettem egy ilyen természetfeletti jelenségnek.
Az elmúlás egyébiránt nem foglalkoztatja: „A korábban Indiából kikért pálmalevelemből az olvasható ki, hogy 79 éves koromig élek. Hiszem is, meg nem is. Nem foglalkozom az elmúlással, hiszen csak a test hal meg, a szellem tovább él.”