II. Rákóczi Ferenc fejedelem és Johann Damian Sickingen labanc altábornagy seregei 314 éve, 1710. január 22-én vívták a romhányi csatát. Ez volt a Rákóczi-szabadságharc utolsó jelentős ütközete, és több mint 1000 katona veszett oda benne – írja a Rubicon.
Veszélyben a szabadságharc
Az 1708-as évtől kezdve Rákóczi egyre rosszabb helyzetbe került. A trencséni vereség után hadainak zöme felbomlott, ráadásul sok tisztje is elpártolt tőle. Legfőbb szövetségese, XIV. Lajos francia király sorra szenvedett vereségeket a Habsburgok ellen, akik így több katonát tudtak Magyarországra küldeni a lázadás leverésére. Mindemellett pedig Rákóczi legkiválóbb hadvezére, Vak Bottyán is meghalt 1709-ben.
A kurucok ezután Érsekújvárra vonultak vissza, ahonnan – miután több ezer lengyel és svéd katona csatlakozott hozzájuk – maradék 9-12 ezer fős seregükkel terveztek támadást indítani. Rákócziék sikeresen eljutottak Nógrád vármegyébe, Romhány közelében azonban összetalálkoztak az 1500 katonájával felderítést végző Sickingen altábornaggyal.
Kezdetét veszi az ütközet
A csata Rákóczi lengyel légiósainak rohamával kezdődött, amely után úgy látszott, hamar véget is érhet az ütközet, hiszen Sickingen katonái közül sokan elestek vagy letették a fegyvert, a maradék harcos pedig vezérükkel együtt beszorult a Lókus-patak ingoványába. A sikeres támadás után azonban a lengyelek fosztogatni kezdtek, ami elég időt adott a labancoknak arra, hogy ellentámadást szervezzenek. Bár a tapasztalt svéd katonák megpróbálták feltartóztatni a császári katonákat, a magyarok nem siettek a segítségükre, ami miatt a kuruc csapatok végül visszavonulásra kényszerültek.
A későbbi hónapokban aztán a fejedelem pártján álló várak sorra labanc kézre kerültek, a katonai összeomlástól pedig csupán a szatmári béke mentette meg a kurucokat.